2011. augusztus 28., vasárnap

Sevid vasár nap

A mai igében Jézus a Pártfogó elküldését ígéri. Olyan sokszor olvastam, hallottam már ezt az Igét, és sokszor eszembe is jut, hogy a teljes igazságot csak általa ismerhetjük/ismerhetem meg. Ma ismét jó volt elgondolkozni ezen, és "helyre" tenni dolgokat. Annyi féle relatív igazság van, a saját szemszögemből nézve, az éppen aktuális helyzet látószögéből, stb. De Jézus a Szentlelket úgy mutatja be, mint aki elvezet minden igazság megismerésére, mert Ő az igazság lelke. És mi az igazság? - nagyon tömören és röviden van megfogalmazva az Igében:


"Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz ami az Atyáé, az enyém; ezért mondom, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek"
"És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett"


Köszönöm Jézus, hogy nem hagytad magára a te megváltottaidat! Áldom az Atyát, mert elküldte a Pártfogót, aki megítéli a világ fejedelmét akkor, amikor vádol, akkor amikor gátat épít, ami pedig a Kerszten leomlott. Kettéhasadt a kárpit, szabad bemenetelünk van Krisztus vére árán a Szentek szentjébe. Tarts meg kérlek Uram ott, segíts Lélek által látnom a körülöttem történő dolgokat. A Te békességedet kérem, nem úgy ahogy a világ adja, hanem a Te féltő szereteted szerint.


Tegnap a hőség sokkal viselhetőbb volt, kellemes szél fújt egész nap, és még fent a kertben is árnyékos helyen kellemesen lehetett olvasgatni, kézimunkázni. A parton pedig igazán finom volt. A lányok szemmel láthatóan élvezik. Gy. Józsi van itt a két fiával - felnőttek lettek a fiúk, és Isten sokat formált rajtuk - és itt van még Józsi egyik unokaöccse. Ő a péceli pünkösdi gyülekezetbe jár, ott dicsőítés vezető. Tegnap ebéd előtt "rácuppant" Virág zongorájára, Dávid is hozta a gitárját, a lányok énekeltek, és jó ebéd előtti dicsőítés lett belőle. Ők is, a lányok is a második emeleten laknak, közös az erkéjük, este is egész jót beszélgettek (hallatszik a kertben is amit bárhol a szabadban beszélnek). Sőt Józsi Virággal beszélgetett hosszabban, és Virág kedvesen, jókedvűen beszélgetett vele. - No jó ez, mert így rajtunk kívül is van társaságuk. Persze egymással is jól meg vannak.
Tegnap tűz volt a környéken valahol - közelben - és helikopterről oltották, a helikopter abból az öbölből szedte fel a vizet ahol mi szoktunk fürdeni. Ez volt a délelötti látványosság. Elég hosszan tartott mire sikerült eloltani. Nézegettük, fényképeztem, de nem sikerültek a képek igazán jól, nagyon erős a fény, és nem látom, hogy mit fog be a fényképezőgép, így nagyjából "vakon" kattintgatok, abban a reményben, hogy valami lesz belőle. - Nem sok.
de azért legyen itt emléknek.

Azt azért még megjegyzem, hogy ez a mai bejegyzés melehetősen boncsin sikerült: először is félkészen közzé tettem a Huszár blogspot-on. No, onnan gyorsan töröltem, de mégis kiküldte emailban. Így aztán aki akarja, vagy nem akarja olvashatja.
A kiküldött emailbol "varázsoltam" ide vissza. - no és egy kicsit kiegészítettem.
Örülök neki, hogy meg van! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése