engedelmesség

Mitől függ az életünk minősége? - egyik nap ilyen, a másik olyan. Sőt napok, hetek, évek telnek el úgy, hogy öröm, békesség, "siker" van apró és nagy dolgokban. DE ugyanez fordítva is igaz.

Jer 24 olyan egyértelművé teszi. Engedelmesség Isten akaratának betöltésében: ez a kulcsa az eredménynek. 

Azokra nézve akik Isten akaratának engedelmeskedve hagyták, hogy fogságra kerüljenek a következőket mondja az Úr Jeremiásnak: "Jó szándékkal tekintek rájuk, visszahozom őket ebbe az országba, felépítem és nem rombolom le, elültetem és nem gyomlálom ki őket. Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az Úr. Ők népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám." (6-7) 

Ezek az emberek engedelmesen a nehezebb utat választották, sőt azt az utat ami a hétköznapi gondolkodás számára nem természetes. Róluk beszél úgy az Úr, hogy felépíti őket fizikailag, anyagilag, lelkileg. Az ítélet pedig ugyanebben a részben azok felett hangzik el akik az emberi logika alapján ragaszkodtak a látható és kézzel fogható, értelem által követhető úthoz, a földi javaikhoz. Otthon maradtak, vagy Egyiptomba (a szolgaság házába) mentek Nebukadneccar elöl.

Mennyire így van ez ma is. Olyan sokszor természetes reakció a megszokottat, a könnyebnek látszót választani, mint hitben elindulni azon az úton, amit Isten mutat. Ami a jelen pillanatban esetleg (sőt általában) nem átlátható kimenetelében, nem tűnik emberileg logikusnak, mégis, azért mert Isten akarata szerint való áldás terem rajta. 

Sok mindenben kell, hogy formáljon még - s egészen a megérkezésig - Isten. Az engedelmesség területén is. Szívemben vágyom rá, ugyanakkor sikerül időről időre megvétózni az emberileg logikátlannak tűnő, és természet  (az én természetem) ellenes dogokat. Aztán, amikor gondok, nehézségek, fájdalmak, kudarcok jönnek és elkezdek a folyamaton gondolkodni, akkor meglátom, hogy ismét rossz irányt vettem.

Tavasszal felmondtam a munkahelyemen, ami egyben szolgálati területem is már 26 éve. Úgy éreztem, hogy sem fizikailag, sem érzelmileg nem megy ez már tovább. Keresik is az utódot, de egyenlőre nincs. 2012-es évtől akarom (akartam) átadni, időt adva arra, hogy megoldás szülessen addigra a folyamatosságban. Közben már áprilistól úgy alakult, hogy anyagilag egyre nehezebb helyzetbe került az alapítvány, és nem volt értelme számlázni a munkámért, hisz úgysem tudták kifizetni. Több mint tizenöt évig így végeztem ezt a munkát, és most ismét erre az útra terelt vissza Isten. Elgondolkodtat a kérdés, hogy elvállalja e valaki szolgálatból? vagy azért "terelt" vissza Isten a régi útra, mert még mindig van feladatom itt? - Ma már (lassan fél év elteltével a felmondás óta) sokkal békességesebben fogadom a problémákat, a nehézségeket, és nem a kimenekedés útját keresem. 

Engedelmes és szolgáló életet szeretnék, formálj Uram akaratod szerint, én pedig áldani szeretném Neved mindörökké és minden körülmények között.