Szeptember utolsó hete kezdődik. Olyan hamar elszaladt az idő ebben a gyönyörű kora őszben. Minden napnak megvolt a maga harca, fáradtsága, fájdalma, de voltak örömök is.
Harcok, nehézségek: ismét folyik éjjel a fülem, - és minden nap egy kicsit jobban. Nem tudom mitől? Van olyan gondolatom, hogy a feszültség, idegesség okozza. Lehet, hogy ez tiszta butaság, de nem tudok mire gondolni. Mindenesetre zavar nagyon, mert újra és újra felmerül bennem a kérdés, hogy nem kellene e orvosnak megmutatni, mielőtt késő.
Következő nehézség: G. és köztem levő feszültség, amit alig tudok kikerülni. Annyira érthetetlen számomra ahogy viselkedik, a dolgokra reagál. Probléma, hogy ha valamiről netán elkezdünk beszélni, akkor pár mondat után vagy elbőgöm magam, vagy "csak" hallgatásba burkolózok keserűséggel. Teljesen más alapokon indulnak és folynak a gondolataink, és az idő múlásával ez egyre rosszabb. Most a legfájdalmasabb dolog az, - ami igazán nem is kötődik hozzám, de befolyásolja a Menedék domináns embereinek gondolkozását - ahogyan B. Éva dolgához áll. A nyomorúságban levő, elesett ember felé nem segítő kezet nyújt, hanem kőkeményen elutasítja, belerúg. A "jórend", a törvény szerint persze igaza van. De hol van a könyörület lelke, az irgalom? Kiben találja meg szerencsétlen Éva Isten felé nyújtott segítő kezét? ő a Menedék munkatársa, akkor a Menedék számára nem lehet menedék? segítség arra, hogy újat kezdjen? - Fontosabb az, hogy a történet mit fog a gondozottak számára mondani? Persze én azt nem is tudom igazán felmérni, hogy tényleg negatív hatású lesz e amire ez mutat, de szerintem nem is ezen a szinten kellene gondolkodni arról, hogy törődünk e vele.
Nehézség az is, hogy olyan sokszor az örömöt sem tudom igazán örömként megélni. A fáradtság, a tennivalók sokasága elnyom, és alig tudok arra figyelni, hogy mekkora áldás az, hogy Isten megadta annak a lehetőségét is, hogy részt vehessek az unokám nevelésében, gondozásában. Nagyon jó, hogy itt van Virág, de hétvégére már nagyon fáradt vagyok mindig.
Tegnap B. Péterék voltak itt ebéden, egy régi adósságom volt ez már. Kellemesen telt, de nem volt egy igazi lelki élmény. Délután pedig sikerült felhíni azt az egyik középiskolás osztálytársamat, aki itt Budapesten lakik, és nem volt az érettségi találkozón, Varga Editet. Hétfőn találkozom vele. Érdekes dolgokról beszélgettünk telefonon, és örülök is neki, hogy találkozunk. Van egy olyan érzésem, hogy neki is öröm ez.
Nagyon lényeges gondolatokat olvastam ma Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből.
"Most tehát, embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni nem volnék Krisztus szolgája. . . . Amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel." Gal 1:10, 15-16
Mennyei Atyám légy segítségül, hogy éljek aszerint az elhívás szerint, amellyel gyermekeddé fogadtál. A körülményektől, az emberek véleményétől függetlenül élhessen bennem a könyörület, az irgalmasság lelke. Az a könyörület, amellyel hozzám lehajoltál, és amellyel megtartasz naponként a viharokban. Áldom szent neved, Örökkévaló, Igaz Isten, aki kegyelmes, hűséges és végtelenül szerető Isten vagy. Vallom, hogy Jézus Krisztusban megváltottál, életre hívtál el. Szeretnék Uram ebben az életben - ami a Te akaratod szerint való - kiteljesedni, hogy Rád mutasson, a Te végtelen hatalmadról és kegyelmedről szóljon. Tégy Uram áldássá, és adj erőt, hogy önmagam helyzetét ne ilyen röghöz kötötten lássam, hanem tudjam a te végtelen szereteteden keresztül látni, és megélni. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése