néhány kép emlékbe

A nagy család egy kis részéről pár kép emlékbe. Ancsa lányom várja az az ötödik gyermekét, négy lány után úgy tűnik fiú következik! 
A pocaklakóval:

A képen Ancsa, Orsi lányom, és Blanka Ancsa harmadik lánya. Johanna, a negyedik lány éppen fontosabb elfoglaltságot talált: a könyvek között keresgél.

Puszi a pocaklakó kistestvérnek

A névválasztás egyik lehetősége:

Holnap családi születésnapozás lesz - az őszi - Ekkora családban már csak évszakokhoz kötve tudjuk teljes családi (vagy legalábbis majdnem teljes) részvéttel megtartani a csoportosított születésnapot. Remélem még egy kicsit megbővítem majd utána a képeimet.

a múlt hét történései

Elég sok minden történt a héten, de az nehezítette meg leginkább a dolgokat, hogy vagy megfáztam, vagy elütött valamiféle vírus, így már szerdán nem éreztem jól magam, csütörtökön pedig teljesen a padlón voltam. Mindehhez jött, hogy sok volt a határidős munkám, tehát nem lehetett csak úgy simán kifeküdni, kúrálni a dolgot, és Virágnak is volt egy koncertje amire már megígértem, hogy elmegyek. Aztán hab a tortán a négy napos hétvége: amire bevásárolni, a programokat beilleszteni, előkészülni mind e közben, no egy kicsit úgy éreztem, hogy ebből nem jövök ki jól sehogy sem.

A házi kúrálás (neocitral, sinupret, és lehetőség szerint egy kis + pihenés) végül is jót tett: mára már egész jól érzem magam. Sőt hajnalban (1/2 6) már felébredtem az óra átállítás miatt. Egy kicsit még próbáltam pihenni, de aztán rájöttem, hogy visszaaludni már nem tudok, tehát itt a jó lehetőség kihasználni az időt hosszabb csendességre, átgondolni mi történt az elmúlt napokban, mi van előttem, stb.

Én nagyon naptár ember vagyok, írom a feladatokat, átnézem, átgondolom, először a következő napit, aztán a következő hetit, sőt még a hónapot is végig nézem. Jó ez, mert "képben" van az ember, de annyira mégsem jó, mert röghöz kötötté válik. A bejegyzések számától függ, hogy már előre stresszel az ember lánya: húha! ez sok gondolom, látva a bejegyzéseket!

Ma ebédvendégeink lesznek: a gyülekezetből egy fiatal házaspár. A fiatalasszony a lánya annak a férfinak akivel hosszú évekig együtt szolgált a férjem. Így az ismeretség a gyülekezeten túlra nyúlik. Ötgyerekes családból való a fiatalasszony, és sok közös van benne és Ancsa lányomban. Gondolom nekik is és nekünk is nemcsak kellemes lesz az együtt töltött idő, hanem közelebb kerülünk egymáshoz, mint testvérek. Szóval közösség építés! Várják az első babát. Erről sem beszélgettem még velük. Érzéseik, örömeik, esetleges aggodalmaik. Jó lenne ha igazi mély, őszinte kapcsolat lehetne ez a korkülönbség ellenére. A gyülekezetben úgyis én vagyok a címzetes "mindenki nagymamája" - és néha ez tényleg így is működik.

Csütörtökön - épp amikor a legpocsékabbul voltam - jelentkezett Z., hogy most van ideje arra, hogy megbeszéljük a "problémámat". Már elég sokszor átgondoltam, és világossá lett másokkal való beszélgetés kapcsán is, hogy mi az amit a jövőben tudnék tenni az Alapítványban, mi az amit felelősséggel tudok vállalni, amiben békességem is lenne, így eléggé összefogottan el tudtam mondani, hogy miért mondtam fel áprilisban, és az azóta történt dolgok miért erősítik ezt a helyzetet. Sajnos nem jött ki a beszélgetés úgy, hogy közös gondolatok, elhatározások születtek volna belőle. Pont abban a problémámban, ami miatt már évek óta alig tudok ellátni a rám szabadított terheket miatt, nem kaptam sem választ, sem ígéretet a közös felelősség vállalásra. A manuális munkára felvenne valakit, a gazdálkodás felelőssége maradna rajtam. Véglegessé vált bennem: lezárom ezt az évet, kb. február végéig kész lesz minden, addig  az új kolléga ha igényli a segítséget, szívesen segítek. Segítek a 2012-es év költségvetésének kialakításában, s ennyi. - 

Olvasom Rick Warren Céltudatos élet című könyvét. Már másodjára, jó pár évvel ezelőtt olvastam először. Most is sok olyan dolog kerül elő belőle ami elgondolkodtat. Ma egy lényeges gondolat került elém: Különbség van megbocsátás és bizalom között! A megbocsátás ugyanis a múlt eltörlését jelenti, míg a bizalom a jövőre vonatkozik. ha valaki újra meg újra megbánt bennünket az azonnali megbocsátás mindig követelmény Isten részéről, ám nem kell újra azonnali bizalmat adnunk neki, s nem kell engednünk, hogy újra megbántson. Az illetőnek előbb bizonyítania kell, hogy tartósan megváltozott. - Ezekkel a gondolatokkal még foglalkoznom kell! Például Z. és köztem 40 évi testvéri, baráti kapcsolat van, ami közös szolgálatba ment át 25 éve. Az utóbbi 10 évben olyan sok eset ásta alá ezt a kapcsolatot. Fájdalmas történetek, és mindig eljutottam az őszinte megbocsátásig, és utána a bizalmam is töretlen lett, mintha nem történt volna semmi. Pedig le kellett volna vonni bizonyos következtetéseket, és nem szolgáltatni ki magam az újabb megbántásnak, illetve olyan helyzeteknek ahol azt érzem, hogy bizalmatlan felém, és támadással kompenzálja a bizalom, elfogadás hiányát.  

Kicsit szétszórt lett ez a bejegyzés, DE valahol minden összefügg. Biztos vagyok abban, hogy Isten terve változatlan, a kegyelme bőséges és gazdagon kiárad, akkor is amikor én emberileg hezitálok, vergődök. Ő nem emberi mértékkel adja a megbocsátást. Ő újra bizalmat is ad nekem! Uram, kérlek erősíts ebben a gondolatban, add, hogy a jelenlegi és a jövőbeni helyzetemben is egyaránt biztos tudatában legyek annak, hogy TE előttem, mögöttem, fölöttem vagy, és védő kezed rajtam tartod. Áldom Szent neved, magasztallak Békesség Királya, Menny és Föld ura, Örökkévaló Isten, akinek gyermeke lehetek. Gondot viselsz rólam, szeretsz, és örökkévaló országodban helyet készítettél a számomra. Reménységem van Uram, ezt a reménységet Te őrzöd szívemben, minden e világi nehézség, kudarc ellenére. Köszönöm! az utat nem kell egyedül megtennem, Te is ott vagy!

Esztergomi missziós nap

Minden év őszén - már körülbelül 7 éve - október táján missziós napot rendeznek Esztergomban. Lelkipásztoroknak, gyülekezeti munkásoknak, de "mezei" halandó is részt vehet az alkalmon természetesen. Majdnem minden évben voltunk, és mindig azzal a boldog tudattal jöttünk haza, hogy megérte rá adni a napot, az útiköltséget, fáradtságot. 

Sokat jelentenek a személyes beszélgetések, találkozások olyan testvérekkel, akiket esetleg évek - évtizedek - óta nem láttunk. Ezekben a beszélgetésekben mindig rácsodálkozom Isten gondviselő kegyelmére, a személyre szabott vezetésre, törődésre és az Úr végtelen szeretetére. Van egy férfi testvér akivel szinte minden évben találkozunk, és nagyon nagy fájdalommal élte meg, hogy a felesége súlyos depresszióval kórházban van, olyan mély a betegség, hogy otthon nem ápolható. És most: a feleségével együtt volt! Sok - sok ima elhangzott a gyógyulásért, aránylag hosszú idő eltelt mire bekövetkezett, de bekövetkezett, és biztos vagyok benne, hogy az az idő ami közben eltelt nem volt céltalan.

A mostani missziós nap mottója: Nem csüggedünk el! E köré a téma köré épült 3 igei tanítás. A körülményeinkben, a minket ért hatásokban, mindabban amit magunk körül tapasztalunk, megélünk minden okunk megvan újra és újra elcsüggedni. (néha már szinte ki se mászik belőle az ember!)

Mi okom van arra, hogy mindezek dacára ne csüggedjek el?

"Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak. Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben." Pál apostol olyan körülmények között írja ezeket a sorokat, amikor fizikai valóságban éli mindezt át: a szorongatást, az üldözést, saját népétől való letiprást. De minderre biztos hittel mondja - a körülményei dacára, hogy nem elhagyatott, nem elveszett és nem esik kétségbe. És itt volt egy csodálatos üzenet a számomra: mert Jézus halálát mindenkor testében hordozza. Mit is jelent ez? Azt az erőt, azt az Atya iránti engedelmességet, amellyel Krisztus letette az életét, kiszolgáltatta magát a halálba, hogy nekem Istennel közösségem lehessen. Krisztusban élve Pál apostolé volt ez az erő, és az enyém is lehet! - akkor más dimenzióba kerül az életemet próbára tevő nehézség, fájdalom, kudarc.

Mélyen bennem vannak most ezek a gondolatok, és remélem, hogy szükség idején is előjönnek, és erősíteni fognak. 

Gyönyörű őszi nap volt, így útközben és ott is a szünetekben a kint a napon lehetett élvezni az ősz szépségeit. Jó dolog rácsodálkozni újra  és újra Isten teremtett világának gyönyörű voltára. Nekem mostanában (már jó pár éve) az ősz a kedves évszakom.

oltalom

Mostanában (egyébként oly gyakran!) ismét annyi minden történt, amit nem igazán tudok kezelni, elhelyezni azon a palettán amiben gondolkodni, tervezni, élni tudok. - Sokat foglalkoztatott tegnap is, ma is hogy a napokban ismét "besűrűsödtek" a dolgok. Ezek nem a mindennapi rutin munka feladatok - abból is van bőven - hanem azok a kérdések, problémák, amikre meg kell találni a választ, meg kell oldani, és nincs benne látásom, békességem. Itt elsősorban nem időhiányról van szó, hanem arról, hogy bizonytalanság fog el a döntések előtt, ezért tologatom tovább . . .
Újra előkerült a fül probléma. Már teljesen kipipáltam a témát (nagy balgán!), és most a fülorvos mondogatja újra és újra, hogy nincs ez rendben! - Nincs begyulladva, nem okoz tünetet, de szerinte daganat van benne, amit meg kell operálni. Kért is időpontot a kórházban a fül-orr-gége osztály főorvosánál (aki legutóbb azt mondta, hogy kár ezt bolygatni). Éjszaka beszélgettem erről az Úrral, és arra emlékeztetett, hogy amikor nagyon csúnyán gyulladásban volt, és a főorvos úr is kimondta rá a műtét szükségességét, akkor meghallgatta az imádságot, kimondta az orvos, hogy  gyógyult, én is hittel hálát adtam a gyógyulásért, miért görcsölök most ezen? - Reggelre elhatároztam, hogy nem kapkodok, nem megyek be a kórházba. Időpontot kértem a főorvostól a rendelőjébe, és ott akarom átbeszélni vele, hogy két orvos mit lát kétféleképpen? illetve mi mivel jár? - aztán majd ráérek akkor foglalkozni ezzel a témával, addig visszatettem Isten kezébe. (november 15) Utána is Tőle szeretnék útmutatást kapni.
Másik emberileg kezelhetetlen kérdés számomra a munkámmal járó felelősség, és az, hogy ebben magamra hagytak emberileg, senki - az sem akinek előttem van a felelőssége - nem foglalkozik vele sem napi szinten, sem hosszabb távon. Már tavasszal volt bennem egy elhatározás, hogy ideje másnak átadni ezt a feladatot. - Most a felelős vezető úgy gondolta megoldani a problémát, hogy a munka manuális részére felvesz valakit, és döntések felelősségét, az ahhoz való napi információ begyüjtést pedig vállaljam továbbra is. Hát nem a manuális munkával volt gondom elsősorban . . . - Mindezt a "főnökkel" a lépcsőházban "beszéltük" meg, amíg a liftre vártunk és a harmadikról levitt a földszintre. Hát nem éreztem tőle jobban magam . . . Másnap felhívtam, hogy szeretnék vele beszélni, adjon egy 1/2 órát rá amikor igazán empátiával meg is tud hallgatni. Azt mondta, hogy majd szól . . . Mikor? 2013-ban?
Ezek a nagyobb dolgok és sok napi apróbb nehézség, küzdelem. 
Ma reggel mivel bátorított az Úr?
"Mind örülnek majd akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket . . ." zsolt 5:12


IGEN! Az Úr az oltalmam, az Úr a Menedékem, az Úr Isten mindenek fölött! Még az én "óriási" problémáim fölött is! Az Úr a Megváltóm, az Úr a barátom! Az Úr könyörülő és irgalmas Isten! Magasztallak mennyei Atyám, mert felemeled tekintetem a földről Rád, és minden más dimenzióba kerül át! Nem nekem kell megoldani, Te már megoldottad, nálad már készen vannak a válaszok. Adj kérlek hitet, bizalmat és türelmet, hogy a maga idejében megkapott válaszokat el tudjam fogadni és élni vele.

még egy kép a "levendulás"-ból

:)

a legkisebb lányom

Ma 36 éve született a legkisebb gyermekem - erősítve a lány többséget a családban. 

Nagy hitbeli megtapasztalás volt az ő jövetele, születése. Tulajdonképpen már az első gyerek után minden további gyermek vállalás képtelen ötletnek tűnt az orvosok szemében, de Isten tervében benne volt, így az orvosok által gerjesztett aggodalmat vissza lehetett tenni Isten kezébe.

 - Orsi születése azért is volt még különlegesebb, mert előző évben hosszan feküdtem kórházban a második szívizomgyulladással és után Balatonfüreden "reparáltak".  Az amúgy-is rozoga egészségi állapotomra ez bizony még rátett. Mindezek után csodálatos hónapokat éltem át a gyermek várás alatt. Talán még soha olyan jól nem voltam, mint akkor. 

A négy gyermekem négyféle, nem hasonlítanak egymásra sem külsőre, sem természetben. Mindegyiknél meg tudom mondani külső alapján is és tulajdonságok alapján is, hogy melyik nagyszülő jut róla eszembe. Orsiról saját magam! - Ez persze nem a legjobb dolog, de ettől áll olyan közel  hozzám még a negatív reakcióival is, hisz döbbenten ismerek benne magamra! 

Tegnap este felköszöntöttük, nagyon kellemes estét töltöttük együtt. Ma pedig a 36. Zsoltárból írtam neki köszöntést. Csodálatos Ige.

"Mily drága a te szereteted, Istenem! 

Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek. 

Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot. 

Mert nálad van az élet forrása, 

a te világosságod által látunk világosságot"

Elteszem emlékbe a képet az ajándékkal amit csináltam a születésnapjára.

reggeli gondolatok

A ma reggeli olvasmányaim között egy kedves áldásmondás, és egy alapvető gondolat fogott meg.


Az Úr legyen előtted, hogy jó utat mutasson neked.
Az Úr legyen melletted, hogy karjaiba zárjon és megvédjen a veszedelmektől.
Az Úr legyen mögötted, hogy oltalmazzon a gonosz cselvetéseitől
Az Úr legyen tebenned,hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy,hogy megvédjen, ha rád rontanak.
Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon
Így áldjon meg téged a jóságos Isten, ma, holnap és mindenkor. 


Olyan jó az Úr keze alá helyezni a mai napot, és a továbbiakat is amit még itt ebben a földi sátorházban kell eltölteni.

A gondolat pedig pont a földi sátorházhoz kapcsolódik. Újra és újra jó gondolni arra (nekem legalábbis szükséges!), hogy a földi élet ideiglenes állomáshely. A mindennapok rohanásában, feladatok halmazában (ami azért kérdéses is, hogy akkora feladat halmazom van e, vagy csak éppen magamra vettem?) bizony sokszor érzem, hogy nem tettem meg mindent. Mihez képest? a saját elvárásomhoz, a családoméhoz, a gyülekezeteméhez, vagy éppen a "kor szokásaihoz" képest? 

- Számomra örök lecke és mindennapi harc: a megmérettetés - a sáfárság - eredménye nem itt a földön dől el. De itt kell úgy tenni a dolgaimat Isten mércéje szerint, hogy a KAPU-ban elhangozhasson: jól van, kevesen voltál hű, sokra bizatol  ezután! Mind eközben lehetséges, hogy éppen nem áll vigyázzban a szekrényben a ruha, vagy határidős munkák a nyakamra csúsztak, de ha mellette van időm meghallgatni valakit, akinek tudok pár bátorító szót mondani, vagy valakinek egyéb segítséget tudok adni szeretetből, akkor Isten kinyújtott keze lehetek, és máris nem kell, hogy frusztrált legyek amiatt, hogy "nem teljesítettem". Sokszor nem is olyan vidám dolog visszatekinteni évtizedekre, amik elmúltak a fejem felett és feltenni a kérdést: hogyan éltem meg őket? mi az eredmény? - Mély hála van a szívemben, mert tudom, hogy Isten Krisztus vére alatt lát, és van kegyelem! - Ami pedig eredmény (Isten szemében) az Tőle van, az Ő áldott keze tette, én csak eszköz lehettem benne.

Tedd Uram kérlek áldottá a mai napomat, hogy áldás lehessek mások számára!

Reménység

Elég fárasztó és időben nagyon kicentizett volt az elmúlt hét. Több volt a felelősség, több volt a megszokottól eltérő, és ezért időnként már csak kapkodtam a fejem, hogy hogyan is rakjam sorba a dolgaim, illetve hogyan kezeljem az információkat amik befolyásolják az életemet, a helyzetemet.

A legnehezebben feldolgozható és kezelhető információ ismét a fülemmel kapcsolatos. Most éppen a másik fülem gyulladt be és amiatt mentem vissza az orvosnőhöz. Közben persze elmeséltem a történetemet a műtétre ítélt fülemmel kapcsolatban is. Ő hosszasan szemlélgette és állítja, hogy az állapota nem megnyugtató. A gyulladás ugyan elmúlt, a polipok visszahúzódtak, de ő a dobhártya felső harmadában lát valamit, ami nem kellene ott! :( - A begyulladt fülemre adott antibiotikumot, cseppeket, és két hét múltára időpontot, hogy ismét megnézze egyiket is másikat is. - Nem tudom mit gondoljak az egészről, én már megnyugodtam azon, hogy a műtétet megúsztam, meg is bíztam az orvos véleményében, aki ezt kimondta . . . és most?

Hirtelen nagyon megváltozott az időjárás, egész szeptember és október első napjaiban szinte  nyár volt, tulajdonképpen csak az éjszakák voltak hűvösebbek. Most pedig roham tempóban bejött a hideg. Nem tett jót a front! Tegnap alig tudtam ellátni a dolgaimat annyira lecsapott, már azt hittem, hogy valami más betegség is bujkál bennem olyan pocsékul voltam. Mára viszont egészen magamhoz tértem.

Sokat jelentett ezeken a nehezebb és kérdőjeles napokon végig gondolva az Ige amit ma reggel mondott az Úr: "Mert csak én tudom, mi a tervem veletek . . . békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek" Jer 29,11 és a másik: "Mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük, vagy gondoljuk." Ef 3:20 - Olyan sokszor élem át azt, hogy igazán nem is tudom, hogy az adott helyzetet hogyan kezeljem, mit kérjek, mi az amit Isten tervez, mi az ami egyezik az Ő akaratával és a javamra van. Ezért olyan bátorító, hogy Ő sokkal bőségesebben visel gondot rólam és rólunk, mint ahogy mi kérni tudjuk. Az Ő gyermekei számára nem romlást tervez, hanem reményteljes jövőt . . . - Hiszem és vallom, hogy Jézus Krisztus elment, hogy helyet készítsen számomra . . . ez a reményteljes jövő. Ez a földi élet csak az előszobája a jövőnek, és csak gondolatnyi része. Most lehet, hogy küszködünk, tanácstalanok vagyunk, de nem reménytelenek!

Hálás szívvel magasztallak Téged mennyei Atyám, hogy Krisztus által reményt és az örök élet mennyei bizonyosságát adtad. Köszönöm, hogy a mindennapok tanácstalanságában Te vagy az aki kéréseim felett is sokkal bőségesebben elárasztasz a te ajándékaiddal. Nehéz és kiszámíthatatlan napokon is adsz békességet, erőt, reményt. Örökkévaló, hatalmas Isten, mindenek Ura, hálás a szívem, mert a gyermeked lehetek apró porszemként, aki a Te szemedben mégis drága kincs.