2011. október 8., szombat

Reménység


Elég fárasztó és időben nagyon kicentizett volt az elmúlt hét. Több volt a felelősség, több volt a megszokottól eltérő, és ezért időnként már csak kapkodtam a fejem, hogy hogyan is rakjam sorba a dolgaim, illetve hogyan kezeljem az információkat amik befolyásolják az életemet, a helyzetemet.
A legnehezebben feldolgozható és kezelhető információ ismét a fülemmel kapcsolatos. Most éppen a másik fülem gyulladt be és amiatt mentem vissza az orvosnőhöz. Közben persze elmeséltem a történetemet a műtétre ítélt fülemmel kapcsolatban is. Ő hosszasan szemlélgette és állítja, hogy az állapota nem megnyugtató. A gyulladás ugyan elmúlt, a polipok visszahúzódtak, de ő a dobhártya felső harmadában lát valamit, ami nem kellene ott! :( - A begyulladt fülemre adott antibiotikumot, cseppeket, és két hét múltára időpontot, hogy ismét megnézze egyiket is másikat is. - Nem tudom mit gondoljak az egészről, én már megnyugodtam azon, hogy a műtétet megúsztam, meg is bíztam az orvos véleményében, aki ezt kimondta . . . és most?
Hirtelen nagyon megváltozott az időjárás, egész szeptember és október első napjaiban szinte  nyár volt, tulajdonképpen csak az éjszakák voltak hűvösebbek. Most pedig roham tempóban bejött a hideg. Nem tett jót a front! Tegnap alig tudtam ellátni a dolgaimat annyira lecsapott, már azt hittem, hogy valami más betegség is bujkál bennem olyan pocsékul voltam. Mára viszont egészen magamhoz tértem.
Sokat jelentett ezeken a nehezebb és kérdőjeles napokon végig gondolva az Ige amit ma reggel mondott az Úr: "Mert csak én tudom, mi a tervem veletek . . . békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek" Jer 29,11 és a másik: "Mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük, vagy gondoljuk." Ef 3:20 - Olyan sokszor élem át azt, hogy igazán nem is tudom, hogy az adott helyzetet hogyan kezeljem, mit kérjek, mi az amit Isten tervez, mi az ami egyezik az Ő akaratával és a javamra van. Ezért olyan bátorító, hogy Ő sokkal bőségesebben visel gondot rólam és rólunk, mint ahogy mi kérni tudjuk. Az Ő gyermekei számára nem romlást tervez, hanem reményteljes jövőt . . . - Hiszem és vallom, hogy Jézus Krisztus elment, hogy helyet készítsen számomra . . . ez a reményteljes jövő. Ez a földi élet csak az előszobája a jövőnek, és csak gondolatnyi része. Most lehet, hogy küszködünk, tanácstalanok vagyunk, de nem reménytelenek!
Hálás szívvel magasztallak Téged mennyei Atyám, hogy Krisztus által reményt és az örök élet mennyei bizonyosságát adtad. Köszönöm, hogy a mindennapok tanácstalanságában Te vagy az aki kéréseim felett is sokkal bőségesebben elárasztasz a te ajándékaiddal. Nehéz és kiszámíthatatlan napokon is adsz békességet, erőt, reményt. Örökkévaló, hatalmas Isten, mindenek Ura, hálás a szívem, mert a gyermeked lehetek apró porszemként, aki a Te szemedben mégis drága kincs.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése