Néhány kép Lídiáról, ő időrendbe a harmadik unokám. A fotókat Orsi lányom csinálta, szóval élvezem a csodákat amit családomban megélek. Lídi nagyon tehetséges (fuvolázik, Horgas Eszter növendéke) most érettségizik az érdi Vörösmarty Gimnáziumban, nagyon jó tanuló, van elképzelése arról, hogy mit szeretne csinálni felnőtt korában, de ami a legfontosabb: Isten megváltott gyermeke, aki elkötelezett a mások felé való szolgálatban. Nagyon jó blogja van: fentről formálva címmel.
Időnként újra és újra elgondolkodom, rácsodálkozom arra, hogy Isten mennyi áldást, örömet adott a családban. Egyszem gyerek voltam, nagyszüleim neveltek (édesanyám négy éves koromban meghalt), így fogalmam sem volt milyen egy "igazi" család. Így négy gyerek nevelgetése közben bizony néha kapkodtam a fejem, hogy mit és hogyan kellene csinálni ahhoz, hogy mindenre és mindenkire legyen időm, minél tartalmasabb, vonzóbb lehessen a családi együttlét, és majd felnőtt korukban is szeretet teljes, meleg kapcsolat maradjon a testvérek között és felénk is. Isten kipótolta a hiányaimat, és valóság lett az álmom. Sőt a tizenhárom unoka között is jó a kapcsolat és nagy élmény amikor ünnepekkor együtt a család.
A képek amit olyan szívesen teszek el emlékbe:
Nemsokára jönnek a hétfői születésnapon készült képek, amivel a család többi tagját is (legalábbis részben) sikerül megörökíteni itt.
Végezetül a ma reggeli Ige, ami olyan nagyon megvidámította a szívemet és újra bizonyossággal töltött el:
"Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abbá, Atya!" Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk."
"Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás" - általa van életem, üdvösségem és Atyám az Isten! Dicsőség neked megváltó Krisztusom! Ámen





Kedves Anya!
VálaszTörlésJó olvasni az istenfélő utódokról. Mindannyian erre vágyunk, hogy gyermekeink is szeressék az Úr Jézust. Egy kérésem lenne a többunokás testvéremhez. Írna egy szép imádságot unoka születésére? A Pályázat részeként is lehetne beküldeni.