Besűrűsödtek a programjaim, és már napok óta csak halogatom, hogy elteszek egy pár képet emlékbe a vasárnapi családi együttlétről.
A héten két napot szakmai továbbképzésen töltöttem, brrrrrrr - hát csak morzsákat osztogattak, és komoly munkát kell befektetni abba, hogy átlássam a jövő évi adótörvényeket, amiknek egy része gyökerestől megváltozott. Lesz mit olvasgatni, rágcsálni . . .
Szombaton pedig a szociális szférával kapcsolatos 2012-es lehetőségekről tartott tájékoztatóra megyek el. Ez utóbbiról ugyan nem igazán tudom, hogy kell e még nekem, de még mindig nem látom világosan, hogy az Alapítvánnyal kapcsolatosan mi a feladatom jövőre, illetve lesz e? - Olyan ez, mint mikor látja az ember, hogy ideje útra bocsátani a felnőtt gyermekét, csak nehéz a "köldök zsinór" elvágása. Kérdés ilyenkor legtöbbször: most van itt az ideje?
Tehát a mindennapi munkára kevés időm volt, van és lesz a héten.
Vasárnapi családi együttlét viszont nagyon jól sikerült, csak a szokásos hiányérzet felhőzte egy kicsit be: egy rész hiányzott! Mióta Judit elment Amerikába fehér holló az az eset, hogy a teljes család együtt legyen. Sőt olyan még nem is volt! Ők mindig csak egyen - ketten jönnek haza, így a teljes család csak fejben és szívben van együtt.
A jelenlevő család apraja - nagyja:
Laci mondja a köszöntést és Ancsa hozza a tortát!
Ma megyek a kórházba előzetes kivizsgálásra a jövő heti műtéttel kapcsolatban. Végül is addig - addig nézegették a fülemet, míg a főorvos is (akihez bizalmam van) állítja, hogy ez teljesen nem tud rendbe jönni műtét nélkül. A daganat ami "bent" van idézi elő újra és újra a gyulladásos állapotot. Nem is a gyulladásos állapot a legkritikusabb része ennek, hanem közel van az agyhártyához és tovább fertőződhet, stb. Szóval ez a fül az én "tövisem". Békességem van és mégis félelmek is vannak a szívemben. Újra és újra visszateszem az Úr kezébe a problémát, és hittel elfogadom, hogy erőn felüli úton nem fog vezetni, mert előttem megy, velem van, megtart. Szükséges dolog, hogy szembenézzek gyengeségeimmel, fájdalmaimmal. Elismerjem őket, hisz ezek által formál Isten arra, hogy érző szívvel, megértéssel lehessek mások nehézségeivel, fájdalmaival kapcsolatban. Legfőképpen pedig alázatra tanít, hisz emlékeztet arra, hogy önmagamban mit érek. Olyan sokszor végig gondolom - különösen ilyen helyzetekben - Pál apostol szavait: "Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott testembe." Mekkora alázattal és hittel hordta Pál a gyengeségét, betegségét, ugyanakkor mekkora erővel és kitartással követte és szolgálta Megváltóját!
Van egy kedves ének, egy imádság ez . . . ha megtalálom megpróbálom betenni
Megtaláltam, - persze csak a következő bejegyzésbe sikerült!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése