karácsonyi gondolatok

Ebben az évben a karácsonyi készülődés még csendesebben és visszafogottabban történt külső dolgokban mint korábban, több okból is. Elsősorban a műtét utáni lábadozás nyúlt hosszúra és még mindig nem a régi a formám, másodsorban ez a fizikai tehetetlenség elvitte az aktivitásomat, ugyanakkor pedig jóval több időm maradt olvasni, gondolkodni, keresni karácsony értelmét. 

Valahogy én soha nem rangsoroltam a keresztyén ünnepeket a hitemben, hanem olyan csodálatosan összeállt bennem a kép miután megtértem és megértettem Isten végtelen szeretetét Krisztusban. Karácsony: emberré lett az Isten, megalázta magát, felvette a fizikai korlátok közé szorított emberi testet, hogy kézzel foghatóvá tegye köztünk a szeretetét. "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy örök élete legyen." Ebben az évben konkrétan úgy fogalmazódott meg bennem karácsony lényege, hogy a megváltásunk bölcsője. Igen, ünnep, és van okuk ünnepelni, hisz ezzel kezdődik a lehetőség a megváltottak  számára az Isten fiúságra. 

Nagypéntek: Isten örök érvényű és tökéletes áldozata a bűnért. A Golgota az a hely ahol a szabadulásom történt.

Húsvét: "én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem ha meghal is él" - mondta Jézus. "Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is" - mondja Pál apostol. Diadal a halál felett!

Csodálatos dolog, ahogy a mindeneket teremtő, örökkévaló Isten gondoskodik az ember mennyei örök életérő. Hálás a szívem és a hálámat örömmel fejezem ki a Mindenható Isten felé azzal, hogy a Fiú földre jövetelének ünnepén továbbadom az Istentől érdem nélkül kapott szeretetet. - Máskor is, de most erre külön időt, figyelmességet adva, elkérve hozzá Istentől az Ő szeretetének melegét.

Legyen áldás a 2011 évi karácsony minél több ember számára azáltal, hogy megértik mit tett értünk Isten. Ámen

Nem sietve, nem futva

Lassan gyógyulgatok, de egyenlőre még nagyon kifárasztanak a napok, pedig csak a legszükségesebb dolgokra veszem rá magam.

Ma sokat gondolkodtam Ézsaiás 52:12-ben leírt Igén: „Nem kell sietve vonulnotok, nem kell futva mennetek, mert az Úr jár előttetek, Izrael Istene lesz mögöttetek is!”

Bizonytalanságokkal és válságokkal tele világunkban jól esik hallani Isten emberének, a prófétának e szavait. A teljesen ismeretlen jövőt rejtegető napok, esztendők a bizonytalanság és a félelem érzetét keltik bennünk. Az elmúlt évek váratlan természeti katasztrófái, a szűnni nem akaró gazdasági válság, az erőszakosságok és a háborúk hírei arra késztetnek hogy emberi gondolataink, érzéseink alapján félelmek és bizonytalanság legyen úrrá bennük. Ehelyett az Ige arra bátorít, hogy belekapaszkodjuk Istenbe és az Ő ígéretébe, aki azt mondja itt,  hogy Ő előttünk jár és hátulról is védelmet biztosít számunkra. Jó tudni és újra megerősödni abban a hitben, hogy a mindeneket teremtő és fenntartó Isten kezében tartja az egész világ irányítását, és Ő a mi Édesatyánk, aki külön-külön, egyenként ismer és szeret minket. Isten arról biztosít bennünket, hogy most és jövőben is vezetésére és védelmére bízhatjuk az életünket.

Ugyanakkor nagy titok és fontos kérdés, hogy miként ismerjük fel az Isten vezetését, vagyis az Ő tervét és akaratát a mindennapi életünk ezernyi kis és nagy döntéseiben? Az ígéret ugyanis arról szól, hogy nekünk kell folyamatosan látnunk és követnünk az előttünk járó Istent! Vagyis naponként fel kell ismernünk az életünkre vonatkozó tervét és akaratát, hogy engedelmesen belesimuljunk abba. Így élvezhetjük áldását és védelmét. Mózes könyvéből tudjuk, hogy Isten Izrael népét a 40 évig tartó pusztai vándorlása során szemeikkel látható módon vezette: folyamatosan felhő takarta be a szent Sátort, amely az Isten lakhelye volt közöttük. „Valahányszor felszállt a felhő a sátorról, elindultak Izrael fiai, ott ütöttek tábort, ahol a felhő megállapodott.” – írja a Biblia (4Móz 9:17). A mi földi életünk is egy ilyen pusztai vándorlás egészen addig, amíg megérkezünk majd hitünk és az élő reménységünk céljához: a Menny dicsőségébe. Kérdés: hogyan észlelhetjük mi a „felhő” mozdulását és a megállapodását? Vagyis a hitünk és az Istennel való kapcsolatunk mindennapi gyakorlatában miként érthetjük meg az (ígérete szerint) előttünk járó Isten akaratát, hogy ahhoz igazíthassuk az életünk minden döntését? Szent titok ez és mégis megvalósítható lehetőség! Mit kell az alatt értenünk, amit az idézett Igében tanácsként – afféle használati utasításként – hallunk? „Nem kell sietve vonulnotok, nem kell futva mennetek.” – mondja Ézsaiás. Röviden: nem sietve, nem futva, hanem Isten vezetését, akaratát, elkérve, kivárva!

Rohanó és bajokkal tele világban élünk! Tele vagyunk feladatokkal, programokkal, gondok és megoldatlannak látszó problémák űznek és hajszolnak. Gyakran halljuk és mondjuk is: „nincs időm!” Talán tudjuk, hogy jó volna megállni egy kicsit, csendességet tartani az Ige mellett és buzgó imádságban elkérni az Isten közelségét, megérteni az akaratát, de elintézetlen ügyek, csődhelyzetek, konfliktusok nyomasztanak, idegesítenek, rohanásra és sürgős intézkedésre késztetnek. Olykor az éjszakánkat is megterhelik, álmatlanságot okoznak. Aztán egyszer csak miután kiderül, hogy magas vérnyomással, állandó fejfájással és sokféle egyéb bajjal küszködök akkor rádöbbenek, hogy ez így nincs rendben. Isten nem ilyen életre hívott el!  Ma azt mondja az Úr: ne siess, ne fuss! Állj meg! Keresd meg az Úr közelségét, építsd meg a titkos kamrádat! Kérd el és fogadd el azt, amire és amerre az Úr vezet! Ő előtted jár!  Fedezd fel, lásd meg és kövesd! Úgy, mint Illés. Amikor annyira kiborult, hogy már a halálát kívánta, Isten tanácsára negyven napot gyalogolt azért, hogy a Hóreb hegyén az Isten csendes hangja meggyógyítsa őt. Ott, akkor új életprogramot is kapott Istentől. (1Kir 19:7-18). Vagy Pál apostolról olvassuk, hogy Troászban vesztegelt, mert a Lélek nem engedte  se Ázsia, se Bitínia felé. Kivárta, amíg kijelentést kapott, hogy Macedóniában akarja megáldani őt az Úr (ApCsel.16:6-10). Nem elvesztegetett idő, amit az Úrral töltök! Sőt ez a mindennapi erőm forrása, innen kaphatok iránymutatást, belső békét, biztonságot.

Ezek a gondolatok most olyan fontosak lettek a számomra. Talán azért is mert a betegség megállított a pörgésben, s átértékelődtek a megélt percek, órák. Főleg az, hogy azokat hogyan tudom megélni - vagy csak éppen túlélem?

Adventi várakozás, újévi készülődés idején formálta bennem ezeket a gondolatokat Isten. Szeretném szívembe zárni, élni eszerint akkor is ha ismét visszatérnek a "pörgős" napok. Mert lehet azoknak is más rendje, tartalma, eredménye ha az Úr jár előttem, Ő vezet, tanácsol. A fölösleget pedig kihagyom.

irgalmasság

Túl vagyok a fülműtéten, s már kezdek egy kicsit magamhoz térni. Az eredmény majd lassan fog kiderülni, de a főorvos, aki műtött bizakodó, szerinte sikerült nemcsak kitisztítani a daganattól, hanem ismét építettek be hallócsontokat, és dobhártyát. - Már második körben az életem során. Nem is értem, hogy hova lesznek ezek a fejemből? :)

Csütörtökön szedik ki a varratot, és a tampont. Már az egyensúly érzésemmel nincs gond - két, három napig elég pocsék volt. Viszont ha beszélek visszhangzik a fejem! no nem mindig egyformán, csak hogy érdekesebb legyen. Remélem ez is elmarad nemsokára.

Fájdalmaim még vannak, ráadásul valószínűleg a fájdalomcsillapítóktól kiütéses lettem tegnapra. Mára viszont ez sem romlott tovább. Talán már fájdalomcsillapítóra is kevesebb szükségem lesz, s magától elmúlik ez is.

Az egészről az az orvosok véleménye, hogy ez a téma fehér folt az orvostudományban: nem tudják, hogy miért megy tönkre újra és újra, hiába teszik radikális műtéttel rendbe. Szóval most is azt mondták, hogy "garancia nincs"! Végig gondoltam én már ezt többször és békességgel eljutottam arra, hogy ez az én "tövisem" ami kell ahhoz, hogy újra és újra emlékeztessen arra, mennyire kegyelemre szoruló nyomorult ember vagyok. Ami jó, és ami áldás lehet bennem mások számára az mind Isten ajándéka és az Ő Lelke által működik.

Vasárnap volt meglátogatni a lelkipásztorom, jól esett, mert meleg szeretettel jött, és őszinte öröm volt benne, hogy Isten ad gyógyulást számomra. Az Ige amit hozott: Fil 4:11-13. Pál leírja, hogy része van bővölködésben, szűkölködésben, nehézségben. Mindezekben "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." - mondja Pál. Ezért az erőért adtunk hálát. Betegségben, nyomorúságban is épp úgy, mint egészségben és "szárnyalásban" Krisztus van mindenek felett, Ő ad erőt, örömöt, békességet.

Ma reggeli Ige azon gondolkodtatott el, hogy Isten irgalma milyen végtelen hozzám. Továbbá ez az irgalom mire kötelez engem. Jak 2:13 "Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten" - Isten irgalmassága Krisztusban diadalmaskodott az ítéleten a kereszten, és diadalmaskodik újra és újra amikor kegyelmében megőriz, újra és újra felemel. Amikor okkal, vagy ok nélkül megterhelődök más felé és ítélkezem, akkor él e bennem az irgalmasság? vagy a bennem felgyülemlett fájdalmak, harag, sérelem mond ítéletet? 

Nagy szükségem van arra, hogy Isten formálja gondolataimat, szívemet, látásomat irgalmasságra!