Ebben az évben a karácsonyi készülődés még csendesebben és visszafogottabban történt külső dolgokban mint korábban, több okból is. Elsősorban a műtét utáni lábadozás nyúlt hosszúra és még mindig nem a régi a formám, másodsorban ez a fizikai tehetetlenség elvitte az aktivitásomat, ugyanakkor pedig jóval több időm maradt olvasni, gondolkodni, keresni karácsony értelmét.
Valahogy én soha nem rangsoroltam a keresztyén ünnepeket a hitemben, hanem olyan csodálatosan összeállt bennem a kép miután megtértem és megértettem Isten végtelen szeretetét Krisztusban. Karácsony: emberré lett az Isten, megalázta magát, felvette a fizikai korlátok közé szorított emberi testet, hogy kézzel foghatóvá tegye köztünk a szeretetét. "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy örök élete legyen." Ebben az évben konkrétan úgy fogalmazódott meg bennem karácsony lényege, hogy a megváltásunk bölcsője. Igen, ünnep, és van okuk ünnepelni, hisz ezzel kezdődik a lehetőség a megváltottak számára az Isten fiúságra.
Nagypéntek: Isten örök érvényű és tökéletes áldozata a bűnért. A Golgota az a hely ahol a szabadulásom történt.
Húsvét: "én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem ha meghal is él" - mondta Jézus. "Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is" - mondja Pál apostol. Diadal a halál felett!
Csodálatos dolog, ahogy a mindeneket teremtő, örökkévaló Isten gondoskodik az ember mennyei örök életérő. Hálás a szívem és a hálámat örömmel fejezem ki a Mindenható Isten felé azzal, hogy a Fiú földre jövetelének ünnepén továbbadom az Istentől érdem nélkül kapott szeretetet. - Máskor is, de most erre külön időt, figyelmességet adva, elkérve hozzá Istentől az Ő szeretetének melegét.
Legyen áldás a 2011 évi karácsony minél több ember számára azáltal, hogy megértik mit tett értünk Isten. Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése