2012. január 9., hétfő

Jó az Úr!

"Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket. Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül. féljétek az Urat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők. az oroszlánok is sínylődnek és éheznek, de akik az Úrhoz folyamodnak, nem nélkülözik a jót." 34. Zsolt 8-10
Még alig kezdődött el az év és olyan zavaros minden körülöttünk a világban, annyira sűrűsödnek az események. Nem is ez a legnehezebb számomra - nehéz ez is - hanem az, hogy lépten nyomon tapasztalom, mennyire megosztja a hívő keresztyéneket is a mindennapok eseménye. Partalan vitákba fecsérlik idejüket, sőt már-már ellenséges indulatok fűtik ezeket a vitákat. Sokat gondolkodom mostanában az "idők jelein". Azt látom, hogy mindezeknek be kell következni, sőt még nehezebb napok, esetleg évek is jönnek az Úr visszajövetele előtt. Fel kell rá készülni fizikailag is lelkileg is. Mennyivel jobb lenne ha imában összefogva tudnának hívő keresztyének együtt imádkozni ébredésért, lelki megújulásért a politizálásban elfecsérelt idő helyett. Teremts bennem Uram tiszta szívet, amellyel szeretettel tudom hordozni mindazokat akiket rám bíztál! Adj Uram bizonyságtevő szívet és ajkat amely Rólad szól a nehéz és érthetetlen helyzetben is, és adj Uram élő reménységet, hogy gyerekeim, unokáim nem fognak sínylődni, nem fogják nélkülözni a jót: Téged, a Megváltó Krisztust. Ezekben a körülményekben is felismerik a Te áldott kezedet, amelyet védőn tartasz gyermekeid felett. Ámen.
Nagyon sűrűn tele van írva a következő két hétre a naptáram. Munkahelyi, családi, gyülekezeti extra programok sora. Egyik sem olyan, hogy máskorra lehetne tenni, vagy nem az én dolgom lenne. Szerintem a háztartás fogja a rövidebbet húzni, mert a meglevő időt sajnos nem lehet bővíteni. Csak reménykedni tudok benne, hogy 2 hét múlva fizikailag is, lelkileg is nem leszek teljesen leszívva. A feladatok jöttek, és nem én jelentkeztem érte, át is gondoltam, amikor 1-1 dologban igent mondtam, és Isten békességet adott benne. Hiszem, hogy az erőt és a kimenekedést is megadja majd.
Az egyik program, ami nagyon kedves a szívemnek: pénteken lesz Lidi szalagavatója. Ancsa úgy számolt vele, hogy ő az újszülött miatt nem tud elmenni. Hála Istennek napról - napra erősödik, és úgy látjuk, hogy el tudna menni, ha Noéval otthon maradna valaki. Én jelentkeztem "valakinek". Nagyon szeretem Lidit, és szívesen ott lennék ezen az alkalmon, de mégis fontosabb, hogy az édesanyja ott legyen! 
A tizennyolc évesem! Drága Lídia! - olyan közel vagy a szívemhez, nagyon hálás vagyok érted az Úrnak, hogy  adott nekünk, sok tehetséggel megáldva. Krisztus megváltott drága gyermeke vagy. Őrizzen meg az Úr, formálja értelmed, szíved egyre hasonlóbbá Krisztushoz és tegyen áldássá mások számára is. Ámen.

Tegnap voltunk Ancsáéknál baba nézőben, és nagyon finom volt újra újszülöttet babusgatni! Milyen más is egy fiú: a lányok ugyanezzel a súllyal olyan kis husikásak, a fiú pedig "girhes" mondom én. Szóval a kis pofiját leszámítva mindenütt éppen csak van rajta egy kis húsi. Jól szopik, nem nyűgös baba. Érzi a szeretetet, és jól el van a melegében.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése