Lehet, hogy csalóka az idő, de olyan tavaszias a hőmérséklet is és a napsütés is jó kedvet csinál. :) Ha tényleg nem csak látszat ez, akkor nagyon rövid volt a tél, legalábbis a kemény hideg része. Jó lenne ha így történne. Lassan februárnak is vége van, és rendeződnek a soraim. Legalábbis most már tudom, hogy semmivel sem lesz kevesebb munkám mint 2011-ben. Sőt most még 1 hónapig húzós lesz, míg utol nem érem magam. A könyvelő aki november óta "vállalja", hogy 2012 évtől könyvel az Alapítványnál, az most február 22.-én mondta ki véglegesen, hogy mégsem! - Két oldalú ez a dolog a számomra. Egyrészt éreztem, hogy nehezen válok meg tőle, ugyanakkor örültem, hogy kevésbé foglalt, kevésbé leterhelt leszek. S őszintén szólva érzem, hogy erre már szükségem is lenne. DE ez a hölgy - aki megtért keresztyén, Z.-nal jár egy gyülekezetbe - annyira megbízhatatlannak tűnt, sőt nemcsak annak tűnt, hanem időről időre ki is derült, hogy nem lehet számítani rá. Ettől persze komoly kétségeim támadtak, hogy jó döntést hoztam e? most és így van itt az átadás ideje? Végül is amikor kimondta az utódjelölt, hogy nem vállalja, akkor Z megkérdezte, hogy folytatnám e? - A válaszom az volt, hogy leírom milyen feltételekkel. Leírtam, és elfogadta. - Nem vállaltam a pénzügyi vezetést, gazdálkodást. Ez volt az utóbbi években a számomra a legnehezebb, érzelmileg, fizikailag egyaránt megterhelt, stresszben tartott. Elvállaltam minden más feladatot amit eddig csináltam. - A 2011-es év a mérleg és közhasznúsági beszámoló kivételével készen van, és míg vártam az utódra addig a programot is rendbe szedtem 2012-re. Így viszonylag könnyen ment a "sietés" amikor kiderült, hogy ez rajtam maradt. Remélem, hogy március végére utol is érem magam. Minden februárban határidős bevallásokkal viszont aránylag könnyen és időben készen lettem! :)
Ugyanakkor az újonnan vállalt feladat - amit annak alapján vettem fel, hogy az Alapítvány már nem az én dolgom lesz, és olyan kellemesnek tűnt - egyenlőre sok bonyodalommal jár. Korántsem az amit én gondoltam. Már sok mindent megismertem a szokásokból, elkezdtem rendszerbe foglalni, s itt is az a reményem, hogy talán március végére utolérem magam! Sőt át is fogom látni az egészet. Reményeim azok vannak, de majd meglátjuk mi lesz belőle. Még az is benne van a "csomagban", hogy három hónap után - amit próbaidőnek tekintünk - azt mondom, hogy sajnos nem megy.
Amellett, hogy nagyon elfoglalt vagyok már több mint egy hete visszatérő rosszulléteim vannak. Mivel a decemberi műtét előtt az EKG nem volt jó és nem vállalták az altatást, viszont javasolták, hogy kardiológust keressek fel, így most ez után kutatok. Sajnos ha a háziorvos ír beutalót akkor körülbelül májusra fognak a kerületi rendelőben időpontot adni a kardiológián. Most tehát ismerkedem a magánklinikák árfolyamaival! :(
Laci volt egy magánklinikán menedzser szűrésen és nagyon pozitívan beszélt a kardiológiai kivizsgálásról. Először itt érdeklődtem tegnap. De még 1-2 helyet megnézek. Nagyon húzósak az árak.
Holnap lesz Noé bemutatása a gyülekezetben, amikor hálát adunk érte és kérjük Isten áldását az életére. Nagyon aranyos kisfiú. Szépen fejlődik, és nagyon fiús! Ez úgy kitűnik már most ennyi lány között. Emlékszem, hogy amikor nekem fiam született sokszor olyan értetlenül néztem egy-egy reakcióját. Nekem nem volt fiú testvérem (semmilyen sem volt!) és igazán nem nagyon értettem milyen srófra jár a "férfiak" agya. No valami ilyesmi játszódik most is le, más . . . mint a lányok.
Mindezek között nagy jelentősége van annak az Igének amit mostanában helyezett szívemre Isten: "Hű az Isten, aki elhívott titeket az Ő fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre." - Sokszor van olyan érzésem, hogy agyon nyomnak a különféle tennivalók - amik szükségesek, nem rosszak, el is kell végezni, csak éppen nem jut elég időm Istennel együtt lenni, erősíteni a belső békességem Általa, megbizonyosodni arról, hogy nemcsak egy forgó kerékben pörgök, hanem a helyemen vagyok. Nagyon sokat jelent most nekem az - amit eddig is tudtam - hogy HŰ AZ ISTEN, aki elhívott, megváltott, gyermekévé fogadott. Ő tudja a kudarcaimat, fájdalmaimat, tudja azt is, hogy nélküle elveszett semmi vagyok. Bátorításként éltem meg, hogy nem hagy el. Nagyon vágyom rá, hogy előttem, mellettem, fölöttem járjon, én pedig elfogadjam a vezetését.
Ezt a verset már többször olvastam, de most itt eltenném emlékeztetőül:
Waft: Álom
Álmomban messze jártam, egy tengerparton sétáltam
De nem mentem egyedül, mert Velem jött, s Ő elkísért engem
Együtt léptünk a homokban beszéltünk egymáshoz, de szótlan
Az élet volt a séta és hátra nézve a múltam tűnt elő
Annyi minden történt már volt sok öröm és viszály
Ez mind a múlté, de a nyoma megmaradt a partnak homokján
Eltűnődtem a messziségen, múltam tája túl kietlen
Munkám ki sem hajtott, éveim nem hoztak gyümölcsöt
Ahogy a távolba néztem, mindkettőnk nyomát felismertem
Lábunk ahogy lépett, megjelölte merre haladtunk
Nézd a viharvert vidéken lábnyomod elhagyott engem
Nehéz időkben vajon hol voltál? Hol jártál Istenem?
Nem ezt ígérted, amikor hívtál, csábító szavakkal mást sugalltál
Hűségről beszéltél, s arról, hogy nem hagysz magamra.
Mégis a múlt mást mutat fel, bajokban senki sem állt mellettem
Gyász, a kín a harcok, olyan gyakran porig ledöntöttek
Akkor Ő mélyen a szemembe nézett
Gyermekem én nem hagytalak el téged
Tudod, hogy szeretlek, és mindenhol vigyázom léptedet,
Ott a viharvert vidéken, bajokban és szenvedésben,
Azért látsz a homokban egypár lábnyomot,
Mert karjaim hordoztak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése