2012. március 31., szombat

életképek

Februárban egy napon született két unokám, a tizennégy éves kapott egy kistestvért születésnapjára! :) Azóta eltelt négy év, és nagy lányok lettek!
A születésnapról nem tettem el képeket, mert eddig a családi fotósunknál (Orsi) rejtőzött. Kicsit késve, de elteszek emlékeket erről a napról is.

A tizennyolc éves Lídiám


A négyéves Johanna: éppen mint a bánat szobra! :)


Anya köszönti a lányait

 Noé az édesapjával
Papi - mami és Johanna


 Virág és nagybátyja
Másodszülött unokám: Barbi - a boldog menyasszony

Az elmélyült munkát ne zavard!

Ennyi az emlékekből, és most a mai napról néhány szó: ma 44 éves az elsőszülöttem! De gyönyörű nap is volt amikor ajándékba kaptam az Úrtól, és mennyi mennyi szép emlék azóta . . . a fájdalommal együtt, hogy már 25 éve egy másik földrészen él. Fáj, de tudom, és akkor is tudtam, hogy Isten egy időre bízta ránk, utána az elengedés következett. Kicsit hamar! :(
Mikor együtt vagyunk és látom, hogy Isten megáldotta az életét, munkáját, szolgálatát akkor elfelejtem a távolságból adódó nehézségeket. Megnyugszom és megnyugodtam Isten tervében. De időről-időre az Úrhoz kell menni a nyugalomért, békességért ebben a témában is.
Augusztus végén itthon lesz! és majd akkor pár napig a teljes család együtt él és mozog: élvezve a ritka pillanatot. Számomra különösen áldott pillanatok ezek amikor látom a négy felnőtt gyermekemet együtt beszélgetni, emlékeket idézgetve, nevetgélve, cukkolva egymást . . . mint sok-sok évvel ezelőtt.
Boldog születésnapot drágám!
"Istent dicsérjük minden nap, neved magasztaljuk örökké." 44 Zsolt. 9.


légy áldott drágám minden utadon!

2012. március 26., hétfő

szépségek

Lídiám tollából: Morci Manci és Mosoly Mackó! :)


A legnagyobb, a legkisebb és közben az eddigi legkisebb, akinek úgy tűnik most éppen nincs jókedve!
A csöppnek viszont gömbölyödik a pofija! :)
 

2012. március 24., szombat

az előbbi bejegyzéshez


gondolatok az öregségről

Az alábbi levelet H. Lacitól kaptam:

Amikor egy idős embert megkérdeztek arról, hogy mi a jó abban, ha az ember 100 éves, mosolyogva azt felelte: „Elég kicsi a kortárs csoport kényszerítő ereje”. Az orvostudománynak köszönhetően megéljük a 80-90 éves kort, sőt akár többet is. Ám a hosszabb élet azt jelenti, hogy foglalkoznunk kell az öregedés realitásaival. A mi fiatalság-orientált kultúránk gyakran sötét képet fest az öregségről, de nyilvánvaló, hogy Isten ezzel nem ért egyet. Az Ő szemében az idős kor ajándék, egy jól megélt élet jutalma, megérdemelt kiváltság, olyan eredmény, melyet érdemes megünnepelni, és bölcsesség, melynek javait meg kell osztani a következő nemzedékekkel. A következő napokban vizsgáljunk meg néhány dolgot az öregedésről.
Figyeljük meg, hogy látja Isten az öregséget! Szerinte a hosszú élet az Ő kegyelmének bizonyítéka. Azt mondja: „Mert általam sokasodnak meg napjaid, és gyarapodnak életed évei” (Példabeszédek 9:11). A hosszú élet, minden fájdalmával és gondjával együtt áldás. „Az Úr félelme gyarapítja a napokat, de a bűnösök esztendei megrövidülnek” (Példabeszédek 10:27). Azt kérdezed: „De ki fog rólam gondoskodni, ha megöregszem?” Ne aggódj, Isten akkor is ott lesz számodra: „…akiket születésetek óta hordozok, világra jöveteletek óta viszlek: Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” (Ézsaiás 46:3-4). Ez ám az életbiztosítás! Van rá bizonyíték is, hogy megteszi? Igen! Kérdezd csak meg a zsoltárírót! „Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált” (Zsoltárok 37:25). 

én a következőt válaszoltam rá:

Nagyon köszönöm Lacikám! 
sok mindennel egyet értek abban amit leírtál - egyetlen gondolatot nehezen teszem a magamévá: "az idős kor ajándék" - mennyivel nagyobb ajándék a mennyei Hazában Istent dicsőíteni! 
- DE, mindennek rendelt ideje van: a születésnek is, a meghalásnak is - és ez Isten kezében van. Ezért igyekszem azon, hogy békességgel viseljem a koromból fakadó nehézségeket. Néha nehezebben megy . . .

Hálás vagyok értetek, gyermekeimért, az unokáimért, Isten végtelen kegyelméért ami által mindezzel megáldott tibennetek. Hálás vagyok azért is, hogy MÉG önjáró, önellátó és viszonylag egészséges vagyok. A morgolódásaimat pedig igyekszem megbánni . . .

Ma reggeli levélváltás volt ez, gondoltam jó eltenni emlékbe, s esetleg néha újra olvasni amit Laci írt, hiszen olyan ígéretek vannak benne a KÖNYV-ből, ami átsegít a nehezen, vagy nehezebben megélhető napokon. Bizony amikor már itt is fáj, ott is fáj, minduntalan fáradt az ember, betervezi a szükséges tennivalókat és estére jó ha a 2/3-ára eljut, akkor nem mindig . . . sőt időnként egyáltalán nem hálás az idős korért. Pedig Istentől van ez is, sőt Lacikám levele szerint az Ige alapján ajándék! 

Az utóbbi napokból még egy pár fénykép Orsi kamerájából. Kicsit néha extrém képek, de aranyosak, és hát a fiatalok lehetnek bohókásak! 
Lidi - Viri és a nagybácsi:






2012. március 18., vasárnap

Hála foltvarrós kép kapcsán

Gyülekezetünkből az egyik fiatal házaspárnál pár hét múlva érkezik az első baba. Nagyon készülődnek, nagy örömmel várják.
A falvédő is a készülődés része. Annyira tetszik, olyan aranyos, ízléses, vidám. S mivel én ilyet nem tudok csinálni - annál inkább Ancsa lányom - mindig csodálom az ilyen szép darabokat. Főleg ha az nem egy szabályos "foltvarrós" technika szülötte, hanem ilyen személyes fantázia van benne. Átraktam ide a képet, hogy megmaradjon kellemes emléknek. 
Áld meg Uram őket, hogy mindig ilyen kreatívak, boldogok lehessenek, mint most a babavárás időszakában. Adj erőt, türelmet, bölcsességet a nehezebb napokra is, hogy Benned mindig megtalálják a békességüket, örömüket. Áld meg őket Uram egy egészséges kisbabával, őrizd meg kérlek az Édesanyát szülés közben, segítsd át kérlek a nehézségeken. Hordozd, vezesd a családot Uram a Te végtelen kegyelmed útján. Ámen

 

2012. március 16., péntek

Tavaszi fáradtság?

Annyira örültem a meteorológiai előrejelzéseknek, hogy a hosszú hétvége igazi tavasz lesz. - Az időjárás valóban az, de rajtam valahogy erőt vett a "tavaszi fáradtság". Rosszul alszom, tegnap reggel is már 4 órakor felkeltem, de ez az utóbbi héten már nem az első eset. 
Tervezgettem sok mindent ezekre a napokra: tavaszi rendrakást a teraszon, függönyök kimosását, a munkáimmal is szeretném végre utolérni magam. S mindjárt az első nap már csak halvány eredményt hozott. Ráadásul még a kellemes tavaszi napsütést sem tudtam egy kis teraszon ücsörgéssel élvezni, pihenni, gondolkodni, beszélgetni az Úrral. - Röviden összefoglalva: pocsék volt a közérzetem tegnap estére. Fizikailag is, lelkileg is. Többször el is sírtam magam: okkal, ok nélkül. Végül is fáradtan, önsajnálattal, keserűen mentem aludni, jó későn, hogy akkor talán reggel nem ébredek hajnalok hajnalán. 
Ébredtem, de vissza tudtam aludni, és a reggeli csendesség átmosott, elvitte az önsajnálatot, békét teremtett bennem.
Több Ige is gondolkodásra késztetett, de Isten a 118. Zsoltárral emelt fel, adott vigaszt, reményt:


Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! 
Mondja hát Izráel, hogy örökké tart szeretete!
Mondja hát Áron háza, hogy örökké tart szeretete!
Mondják hát, akik félik az Urat, hogy örökké tart szeretete!
Nyomorúságomban az Urat hívtam segítségül.
Az Úr meghallgatott, tágas térre vitt engem.
Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?
Velem van az Úr, segít engem.
...
Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint emberekben bízni.

Ahogy öregszem egyre gyakrabban válik fájdalmassá, hogy már nehézkesen mennek dolgok, segítségre szorulok, ugyanakkor körülöttem mindenki szintén száz problémával, tennivalóval él rohanó életet, tehát az én gondjaim, tehetetlenségem bizony nem hiányzik senkinek. Ilyenkor tud kísérteni, keserűvé tenni a Sátán, hogy "lesz ez még rosszabb" - Erre válaszolt ma reggel az Úr! - Mond és lásd, higgyél benne, hogy az én szeretetem örökké tart . . .  minden más eltűnik a múló napokkal, de az én szeretetem örökké tart! Ez által van életed, reménységed, mennyei otthonod.

Hiszem Uram, hogy a Te szereteted örökké tart, szeretnék rá minden helyzetben emlékezni, elmondani, élni benne. Hiszem Uram, hogy Te elveszed a félelmeimet, oltalmat adsz, menedékem és váram vagy! Köszönöm a te végtelen türelmedet irántam, a kegyelmedet amelyet naponta megmutatsz szeretetedben. Segíts Uram, hogy ne önmagamra, ne is a körülöttem levő eseményekre tekintsek, hanem tudjak Veled járni, Benned bízni minden helyzetben, még akkor is ha önmagamra tekintek! Dicsőség, hála és magasztalás Neked Megváltóm. Ámen.

Tavaszi hangulatot adó kép Orsi kamerája nyomán:

 

 

2012. március 5., hétfő

Szerelmes levél Istentől


A tegnapi igehirdetés befejezése volt. Elteszem, mert ismét és ismét végig szeretném olvasni, Igéről -Igére végig gondolni, megjegyezni.

Szerelmes levél Istentől!

Gyermekem…

Lehet, hogy te nem ismersz engem, de én mindent tudok rólad. 
Zsoltárok 139,1 

Azt is tudom, hogy pontosan mikor ülsz le, és mikor állsz fel. 
Zsoltárok 139,2 

Minden utadat jól ismerem. 
Zsoltárok 139,3 

Még a hajszálaidat is mind számon tartom. 
Máté 10,29-31 

Mert képmásomra teremtettelek téged. 
1Mózes 1,27 

Anélkül, hogy tudnád, bennem élsz, mozogsz, létezel. 
ApCsel 17,28 

Az én nemzetségem vagy. 
ApCsel 17,28 

Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek. 
Jeremiás 1,4-5

Kiválasztottalak magamnak, a teremtés kezdetén. 
Ef 1,11-12 

Nem véletlen születtél, életed minden napja megíratott az én könyvemben. 
Zsoltárok 139,16 

Én határoztam el születésed pontos idejét, és azt is, hogy hol fogsz élni. ApCsel 17,26 

Csodálatosan teremtettelek meg. 
Zsoltárok 139,14 

Én formáltalak anyád méhében. 
Zsoltárok 139,13 

Én hoztalak a világra születésed napján. 
Zsoltárok 71,6 

Hamisan képviseltek azok, akik nem ismernek engem. 
János 8,41-44 

Nem zárkóztam el tőled, és nem vagyok haragtartó, hanem teljes szeretettel tekintek rád. 
1János 4,16 

Vágyom arra, hogy szeretetemmel elhalmozzalak. 
1János 3,1 

Csupán azért, mert a gyermekem vagy és én Atyád vagyok. 
1János 3,1 

Többet adok neked, mint valaha földi apádtól kaphatnál. 
Máté 7,11 

Mert én vagyok a tökéletes Apa. 
Máté 5,48

Minden jó ajándék számodra, amelyet elfogadsz, az én kezemből ered. 
Jakab 1,17 

Mert gondoskodom rólad és megadok mindent, amire szükséged van.
Máté 6,31-33 

A jövődre vonatkozó terveim mindig reménnyel vannak teli. 
Jeremiás 29,11 

Mert örök szeretettel szeretlek téged. 
Jeremiás 31,3 

Annyiszor gondolok rád, mint ahány homokszem van a tengerparton. 
Zsoltárok 139,17-18 

Örvendek neked hangosan énekelve. 
Zofóniás 3,17 

Sohasem unok bele abba, hogy jót tegyek veled. 
Jeremiás 32,40 

Mert az én kincsem vagy. 
2Mózes 19,5 

Teljes szívemmel és lelkemmel vágyok arra, hogy örök életet adjak neked. Jeremiás 32,41

Hatalmas és csodálatos dolgokat akarok mutatni neked. 
Jeremiás 33,3 

Megtalálsz, ha teljes szíveddel keresel engem. 
5Mózes 4,29 

Gyönyörködj bennem és megadom szíved kérését. 
Zsoltárok 37,4 

Hiszen a jónak akarása is az én ajándékom benned. 
Filippi 2,13 

Mindent megteszek érted, sokkal bőségesebben, mint ahogy azt el tudnád képzelni. 
Ef 3,20 

Én vagyok a leghűségesebb bátorítód. 
2Thesszalonika 2,16-17

Atyád vagyok, aki minden nyomorúságodban megvigasztal. 
2Korinthus 1,3-4 

Ha a szíved összetört, akkor közel vagyok hozzád. Zsoltárok 34,19 

Mint ahogy a pásztor karjára veszi a bárányát, a képen hordozlak szívemen téged. 
Ézsaiás 40,11 

Egy nap minden könnyet letörlök a szemeidről. 
Jelenések 21,3-4

És megszabadítlak földi fájdalmaidtól. 
Jelenések 21,3-4 

Atyád vagyok, és fiamként szeretlek, mint ahogyan Jézust szeretem. 
János 17,23 

Mert Jézusban láthatod, hogy mennyire szeretlek. 
János 17,26 

Ő az én tökéletes képmásom. 
Zsidókhoz 1,3 

Azért küldtem el Fiamat, hogy bebizonyítsa, veled vagyok és nem ellened. Róma 8,31 

És elmondja, hogy nem rovom fel vétkeidet. 
2Korinthus 5,18-19 

Jézus azért halt meg, hogy egymással megbékéltessünk
2Korinthus 5,18-19 

Az ő halála volt a szeretetemnek legmélyebb kifejezése. 
1János 4,10 

Feladtam mindent, amit szerettem, azért hogy megnyerjem a te szeretetedet. Róma 8, 32 

Ha befogadod fiamat, Jézust, úgy engem fogadsz be. 
1János 2,23 

És soha, semmi nem választhat el téged az én szeretetemtől. 
Róma 8,38-39 

Gyere haza, és a legnagyobb ünnepséget rendezem a tiszteletedre, amelyet a mennyország valaha is látott. 
Lukács 15,7 

Én mindig Atya voltam, és mindig Atya leszek. 
Efezus 3,14-15 

Az én kérdésem ez: Akarsz-e az én a gyermekem lenni? 
János 1,12-13 

Várok rád. 
Lukács 15,11-32

Atyád

2012. március 4., vasárnap

A mindennapok és a böjt


Egyik nap gyönyörű tavasz kezdet van, a másik nap zuhog a hó, után következő nap mintha elfújták volna a hótakarót, nyoma sincs. Tegnap annyira szép tavaszi idő volt, hogy a teraszra teregettem a mosott ruhát és megszáradt! 
Sok a tennivalóm, így ennél többet nem élvezhettem a frissen érkezett tavaszból. De az időjárás mégiscsak segített, hisz már eleve jobb kedvvel, mosolygósabban próbál megbirkózni az ember lánya a hétvégi feladatokkal, amit sajnos még jócskán megtetézett a felvállalt illetve nyakamon maradt munkák elmaradt, illetve rendezetlen része is. Nagyon hálás vagyok Istennek, mert megáldotta az időbeosztásomat is, és erőt adott, hogy mindazt, amit beterveztem (és gondolatban kicsit lehetetlennek is tartottam) el tudtam végezni! :)
Pénteken este beszélgettem egy hosszabbat Évával skypon, ez is nagyon jó volt. Béla jobban van, gyógyszert cseréltek nála és most rendeződni látszik a vérnyomása, és ettől a közérzete is jobb. A műtét óta most kezd erőre kapni, jobban érezni magát. Persze ez Éván is meglátszik. - Tegnap még Judittal is sikerült egy rövidet beszélgetni. Dolgozni ment, és sajnos telefonon keresztül a skyp csak egy ideig működött. - De hálás vagyok ezért is, hisz időnként vissza gondolok, hogy mi volt 20 - 25 évvel ezelőtt. Egy vagyonba került pár perces telefon beszélgetés. 
Ma a gyülekezetből lesz egy házaspár vendégünk. Azok egyike akik nagyon sokat vállalnak a szolgálatból és mindig mosolyogva, kedvesen teszik ezt. Krisztusban elrejtett életük van, hálás vagyok értük. 
Sokat gondolkodom mostanában Ézsaiás 58-ban leírtak felől. Böjti időszak van. A legkülönbözőbb szinten szó kerül erről. Ki hogyan és miért böjtöl, illetve mi a "haszna", miért jó, miért szükséges.
"Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat és összetörsz minden jármot! Oszd meg a kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod  jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted. Ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!"
Sokszor olvastam már ezt az Igét és mélyen érintett, de most különösen szívemre helyezte Isten. Megítélt - milyen formaságokban keresem én böjtben Vele a kapcsolatot - utat mutatott, s főleg rávilágított arra, hogy képtelen vagyok bármire is nélküle! Nem adódik az emberi természetemből mindaz ami kedves Isten előtt akár böjtben, akár anélkül! Csak Benne átformálódva, az "egyetlen igaz útra" térve böjtölhetek és újulhat meg kapcsolatom Vele.
Uram! bocsásd meg, hogy ennyi rengeteg év után még mindig a magam gondolatai, érdekei, önszeretete alapján rakok fel bilincseket, jármot a hozzám közel és távolabb levők életére. Segíts Megváltóm hasonlóvá lenni Hozzád Szentlélek által. "Mert Ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig." Dicsőség Neked Megváltóm! Te tudod, hogy énértem kellett szolgai formát felvenni, megalázni magad, vállalni a keresztet, hogy életem lehessen. Segíts Uram benned elrejtett életet élni, amely szolgálni tud a Te lelkületeddel, kedves és alázatos tud lenni a te jóságoddal. Szeretném ha ilyenképpen tudnám betölteni az előtted kedves böjtöt.