2012. július 21., szombat

korai készülődés őszre

Hatalmas munkán vagyunk túl: teljesen kipakoltuk két szobában a szekrényeket, átválogattuk, selejteztük a ruhákat, könyveket, letakarítottunk mindent és három napig a "zsibvásárban" éltünk. Dobozok között siklottunk tova, szekrényajtóra akasztott ruhákat nézegettünk, stb. Az első lépést kedden tettük meg. Jött Lídia, Blanka segíteni és délelőtt 10 órától egy röpke ebédszünettel készen lettünk délután 4-re.
Ma pedig az előre kicentizett, kockás papíron megtervezett módon átpakoltuk egyik szobából a másikba és másik szobából az egyikbe a bútorokat. :)
Lényeges oka ennek abban rejlik, hogy így rendezetten és kényelmesen elfér a két lány a nagyobbik szobában és minden életfeltételük biztosítva lesz. Másik legalább ennyire fontos ok: a kisebbik szobában pedig nekem is minden feltétel adva van a munkához, pihenéshez, kézimunkázáshoz, stb.
A pakolással teljesen készen vagyunk, jelenleg az ágyakat szerelik. IKEA-s darabok, és hát van vele munka. Nem is gondoltam, hogy Virág kotta olvasáson kívül ilyen remekül olvassa a szerelési útmutatót is! :)

Örülök neki, hogy mindezt nem hagytuk augusztus közepére: akkor lett volna rá legközelebb alkalmas idő, de az már közvetlen Judit érkezése és a mennyegező előtti napokban lett volna. 
Nem gondoltam, hogy ez ennyire időigényes munka és mégis a mostani hétvége mellett döntöttem, s jól! :)


Nekem most már nincs dolgom ebben a munkában és olvasgatva találtam a fenti igés kártyát. 
Áldott üzenet az én könyörülő Uramtól, aki erőt ad a mindennapokhoz, hordoz, bátorít, helyre igazít irgalommal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése