2012. augusztus 10., péntek

Van mit átgondolni




Napok óta vannak olyan halmozódó nehézségek, problémák amik "csak úgy" jönnek maguktól. Meg - megállok és gondolkodom a miérteken. A nehézség leginkább az, hogy rágódom a dolgon: ki a hibás, miért van úgy ahogy van, mindezeket fizikai és érzelmi megközelítésből körbejárva. Nagyon eltalált ez az Ungár Aladártól származó idézet, különösen úgy, hogy eléggé ismerem az életét, nehézségeit. 
Szükségem van a nehézségekre ahhoz, hogy igazán önismeretre jussak. A kellemes, komfortos, sőt örömteli napokon mennyivel könnyebb hálát adni, dicsőíteni Istent, mint a nehézségek, a megoldhatatlannak látszó probléma esetén, vagy amikor fájdalmak érnek. Ilyenkor látom milyen is az "ember", aki egyedül Krisztus megváltása árán, kegyelemből, Lélek által tud kedves és szerető lenni a nehézségek idején. Más dimenzióban  látja a dolgokat, nemcsak vertikálisan, hanem horizontálisan is. Sőt ha igazán Krisztus lakik bennem akkor bizony horizontálisan nézve az élet eseményeit akár bennem is megfogalmazódhat a fenti idézet.
Segíts Uram minél többször eljutni ide!


Két hét múlva már itthon lesz Judit - nagyon várom! és 2 hét múlva már a menyegző küszöbén leszünk . . .


Lídiám megkapta a hivatalos értesítést is, hogy felvették a SOTE-ra, és szeptember 2.án lesz az ünnepélyes évnyitó (vasárnap de 1/2 10) 
- A lányok (Lidi, Virág) a kántorok (zongora, fuvola) a gyülekezetben . . . Kicsit problémás volt ez a hétvége, de már kezd rendeződni. Ugyanis szeptember 1-re koncertjegyünk van este 9 órától az Urániába. Horgas Eszter koncert lesz. Voltak némi aggályaim, hogy ez meddig is fog tartani, a lányok hogyan és mikor mennek haza vasárnapra, hogy a szolgálatot ellássák? - Megoldódott, legalábbis a hazamenés kérdése: nem kell hazamenni az évnyitó miatt. A kántorság? - az éppen nem oldódott meg, de aki előttük ellátta a szolgálatot, ő valószínű szívesen helyettesít. 
Tehát elsején beköltöznek, koncertre megyünk, 2.-án délelőtt évnyitó, és harmadikától kezdődnek a négytagúra duzzadt család hétköznapjai.
Kérésem, vágyam, hogy erőt, szeretetet, békességet kapjak az előttem levő feladatokhoz: a nehézségek idejére is!, hogy igazán támasza segítsége lehessek nagymamaként a lányoknak. Ezek az évek olyan nagy ajándékok a számomra: a gyermekeim után még az unokáim életében is jelen lehetek. A lelkesedésem nagy, ugyanakkor tisztában vagyok a korlátaimmal, így tudom, hogy csak Krisztusban lehet ez a jelenlét áldássá a számukra. Imádkozom érte, hogy így legyen.
Még egy hétköznapi kis esemény, ami nem is annyira kicsi a számomra. Mindig vékony voltam, és most öregségemre szépen "kigömbölyödtem", évről évre 1-2 kiló. Eleinte ez még nem is volt igazán problémás, sőt szinte észre se vettem a felkúszó kilókat, de mostanra már elértem az eddigi rekord súlyomat: egyik terhességnél a négykilós babámmal és minden egyébbel együtt voltam annyi kiló mint most! Többször elhatároztam már eddig, hogy le kellene adni belőle, de a különböző "tuti" fogyókúrás tippek nekem már gondolati szinten sem igen jöttek be. Pár napig foglalkoztam a gondolatával egy-egy 90 napos étrend, Dukán diéta, stb. végig olvasása után. De beláttam, hogy kétséges az, hogy az én életvitelem mellett ez kivitelezhető e, illetve ha  mégis akkor utána vissza kúsznak e a kilók? szóval sok jó, és kevésbé jó ok volt amiért ezeket elvetettem.
Jó egy héttel ezelőtt valakitől hallottam a kaloriabazis.hu oldalon található mindenféle okos tippről, valamint arról, hogy a kalória meghatározással, számolgatással - amihez teljesen konkrét és jó segítséget ad ez a weboldal - szép lassan, de biztosan meg lehet szabadulni a felesleges kilóktól. Amennyiben pedig ez sikerül, akkor itt azt is nyomon lehet követni, hogy az én koromban, életvitelemhez mennyi kalória kell, s az a napi étkezéseknél hogyan jön össze. Első és legnagyobb felfedezésem az volt, (amit ugyan elméletben már korábban is tudtam, csak nem tudatosult igazán ennyire bennem), hogy mennyire kevés kalória az ami az én koromban a jobbára ülő foglalkozás mellett kell ahhoz, hogy a súlyomat tartsam. Ez 1400 kcal! :(
ahhoz pedig, hogy heti 1/2 kg-ot fogyjak 940 kcal az ideális kalória bevitel.
Ráálltam, kezdek belejönni és az első hétnek volt is eredménye. Tudom, hogy a kezdet nehéz azért, mert egy fegyelmezett és szűkös étkezésre kell ráállni, ugyanakkor az első idő látványosabb eredményt ad, mert még a szervezet nem állt rá arra, hogy kevesebb kalória mellett is tartalékoljon. Tehát még az eredményt ennek fényében értékelem, de a lelkesedésem meg van, és remélem tartani is fog . . . Milyen jó lesz a már alig begombolható szoknyákat, nadrágokat ismét kényelmesen hordani, és milyen jó lesz az úszóövtől megszabadulni! Hajrá!!!!!!! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése