„Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata
Jézus Krisztus által a ti javatokra!”
1 Tessz. 5,18.
MINDENÉRT
Hála neked, Uram Jézus:
mindenért, amit megadtál,
mindenért, amit elvettél,
mindenért, amit megbocsátottál,
mindenért, amit megakadályoztál,
mindenért, amit megengedtél,
mindenért, amit megelőztél,
mindenért, amit ajándékul adtál,
a miattam, helyettem, érettem,
hordozott keresztedért, és
a hajlékért, amit a mennyben
nekem elkészítettél.
El nem múló örök hála neked,
Uram Jézus, hogy engem is
szeretetedbe fogadtál!
Jó ezekkel a gondolatokkal zárni februárt. Panaszos volt a január, de minden nehézség mellett, és ellenére Isten kegyelme megőrzött, sőt fel is emelte a tekintetemet Hozzá.
Februárban is voltak kisebb/nagyobb viharok, nehézségek, ismét hála van a szívemben mert az Úr megőrzött ezekben is, és megláthattam azt is, hogy nemcsak rövidebb volt ez a hónap, hanem kevesebb nehézséggel kellett megküzdeni és több volt a "napsütéses" nap - lelkileg, és nem az időjárásban. :)
A nagyon jó és nagy várakozást keltő dolog pedig ami történt februárban: viszonylag rövid idő alatt eldöntöttük, hogy elmegyünk Juditot és a családját meglátogatni. Judit március 31.-én lesz 45 éves. Amikor csak rágondoltam újra és újra elfogott a vágy: vele szeretném tölteni ezt a napot. Géza kicsit hosszabban gondolkodott a dolgon, DE végül is ő is szívesen jön. HURRRRRÁ!
Szóval március 26.-án utazunk és április 10.-én jövünk haza. A húsvéti ünnepet is Juditékkal töltjük. Remélem Isten kegyelme és szeretete megőriz bennünket a hosszú úton - 2011.-ben amikor kint voltunk Mariann esküvőjén, én úgy gondoltam ez az utolsó ilyen nagy vállalkozás részemről. Fizikailag is, anyagilag is. S most mégis megyünk! :))
Lelkesen és örömmel készülődöm. Nem olyan sok idő van már addig, és rendben kell itthon hagyni a munkáimat, ajándékot is én készítek (a repülőjegy ára nagyon ötletessé tett arra nézve, hogy lehetőleg más már ne kerüljön pénzbe). Így ismét kevés a 24 óra, de jó okkal adott ennyit Isten 1-1 napra, mert nem a hajszoltságra, hanem a jó sáfárkodásra teremtett bennünket.
Hála Neked Uram minden napért amit adsz. Te adj vezetést abban, hogy a te dicsőségedre lehessenek.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése