Nem gondoltam, hogy ilyen hamar újra előveszem a blogomat, de tegnap írtam egy hosszabb levelet a barátnőmnek Amerikába és a múlt hét eseményeinek a legjelentősebb részét taglaltam neki. Ma arra gondoltam, hogy ez már meg van írva, semmi dolog vele, csak át kell másolni ide és megmarad. A levelek egy idő után nálam feledésbe (kukába) kerülnek. Tehát a levélből amit meg akarok őrizni:
"Igen, nálunk is elkezdődött a tanév, s mindjárt az első hét nagyon sűrű volt. Nem is annyira munkában - habár abba is vissza kellett szokni - mint érzelmileg és hitbélileg volt nehéz harc. - Virág az elmúlt tanév végén eljutott oda, hogy zongora tanárt szeretne váltani, erről Lídia is meg volt győződve, hogy jó döntés. (Ő ugyanoda jár, ismeri a tanárokat, Virág problémáit, szóval mérvadó volt a véleménye.) Így év végén Virág beszélt azzal a zongoratanárral akihez át szeretne menni (kamara zenét tanított addig Virágnak, s Virág abban különösen tehetséges) a tanár szívesen vállalta. Utána beszéltek - Ancsa és Virág - az igazgatónővel, aki beleegyezését adta, s végül beszéltek a régi zongoratanárnővel is, akivel békességesen, szépen sikerült lerendezni a témát.
Nyáron már Virág az új tanárral tartotta a kapcsolatot és készült az új tanévre.
Mindezek után a tanév második napján az iskola folyosóján összetalálkozott Virág a zongora tanszak vezetőjével, aki úgy félváról odaszólt neki, hogy továbbra is az Emese néni (a régi tanár) növedéke leszel, nem váltogatunk tanárt!. Virág két óra bőgés után felhívta az anyját. De addigra már Ancsa is tudott róla, mert közben Lídia fuvola tanárja is felhívta, valamint a leendő tanár is. Szóval már hangos volt az iskola a témától, s a folyosón is erről beszéltek . . .
Ancsa délután bement az iskolába (estig ott is töltötte az időt, mire az igazgatónő fogadta). Az igazgatónő elsőre szemrebbenés nélkül mondta, hogy igen, a tanszak vezető így döntött! Ancsa előbb próbálta emlékeztetni a júniusi megbeszélésre, stb. De csak lehetetlen válaszokat kapott. Pl. az újonnan választott tanárral kapcsolatban: "jobb az ilyen fajtától óvakodni"! Ancsa visszakérdezett, hogy nem érti miről van szó? az igazgatónő megismételte amit mondott kiegészítve azzal, hogy ha valahova "befurakodik" akkor mindenkit leelőz! (?). Ancsa már elsőre is értette, hogy miről beszél, így a második válasz után visszakérdezett, hogy esetleg arra gondol az igazgatónő, hogy zsidó? A válasz igen volt! - Mire Ancsa csípőből beszólt, hogy különösnek tartja a véleményt, főleg azért, mert ő is zsidó! (hogy kijött belől az a pár százalék! -üknagymama, üknagypapa)
- No a lényeg, hogy végül Ancsa azt mondta, hogy ha 1-2 napon belül ezt a témát nem tudja az igazgatónő megoldani akkor elviszi a gyereket az iskolából. Ami persze szintén nem könnyen megoldható, de akkor nem akart Ancsa megfutamodni.
Horgas Eszter, Lídia fuvola tanára - vetette be ezek után magát. Ő nagyon is értékes az iskola számára, hisz az egyetlen olyan tanár akinek "neve" van, mégpedig nem is akármilyen. Egyébként Virág leendő tanára is már igen ismert, külföldön, Mo-on neve van, és az iskolában a tanárok között neki van a legmagasabb iskolai minősítése a végzettségének.
Horgas Eszter röpke 1 1/2 órát "beszélgetett" az igazgatónővel, s a vége az, hogy Virág erre a tanévre felmentést kér a főtárgyból (zongora). Az új tanár pedig magán órákon fogja tanítani, amihez óra keretet Horgas Eszter adott neki az ő óráiból. Tehát nem kell érte külön fizetni. Ancsa erre rá is kérdezett Eszternél, hogy kinek mennyivel tartozik az órákért. Mire Eszter azt mondta, hogy még egyiküknek sincs kenyér gondja, semmivel nem tartozik. Majd szólnak ha éheznek! -
Aztán mentek a napok és végül pénteken délután fogadta be a kérvényt az igazgatónő - a főtárgyi felmentésről -.
Tehát most le van zárva az ügy, de hát egyrészt az iskolában még megy a szöveg - amire azt mondtuk Virágnak, hogy 1-2 hét és már majd mással foglalkoznak, túl éli.
Másrészt pedig az igazgatónő azt megtiltotta, hogy az iskolában tanítsa az új tanár Virágot, mivel "magánóra". Ezért ez még ennek a hétnek a témája, hogy mindkettőjük órarendjéhez képest (a zongora tanár és Virág) hogyan fogják tudni kialakítani azt, hogy Virág kijárjon Budakeszire zongora órára. Nálunk csak pianínó van, ami gyakorlásra jó, de többre nem.
Lidinek is húzós lesz az élete. Az elmúlt tanévben felmentést kapott az elméleti zenetárgyakból, és csak fuvolára járt be a konzervatóriumba. Ebben az évben nem kapta meg. Így a 12 tantárgyas egyetemi féléve mellé próbálja beszuszakolni ezt is. Annyit kérdezett csak amikor sikerült összezsúfolni mindent, hogy "és akkor mikor fogok élni?" - Ő igényli és szereti a társasági életet. Hát ez most kimarad."
Közben a technika fejlődik másnál is, Géza unokahúga is beszereltette az internetet és felvette velem a skyp kapcsolatot. Egy jót beszélgetünk! Már lassan féléve levelezünk hetente, amióta kiderült, hogy a férjének csontvelő rákja van. Ildikó nagyon közel áll hozzám, és úgy érzem, hogy én is őhozzá. Most a nehézségben sokat jelent neki, hogy meghallgatom, elmondom a látásom. Talán egy kissé anya pótló vagyok nála.
Jó volt beszélgetni most vele, s többet jelentett mint egy levél mindkettőnknek!
Hosszú napot dolgoztam ma a Szilágyi Dezső téren is, s jól is haladtam a munkámmal. Szóval hála, hála, hála!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése