Kevés olyan dolog van amit hosszan tartó sebként, sértődésként hordozok magamban. Ezek nem apró problémák, fájdalmak, bántások voltak, hanem - legalábbis ahogy én megéltem - mély igazságtalanságok, hazugságok, amiket akkor, amikor történt próbáltam "kiegyenesíteni", megbeszélni, rendezni. Nem sikerült. Aztán teltek az évek és mindig felszínre törtek valamilyen formában és éreztem, hogy mélyen terhel. Belém ivódik.
Az egyik ilyen esetet évekkel ezelőtt sikerült lezárni. Isten a megbocsátással kapcsolatban elém hozta, hogy nem akkor kell megbocsátani amikor a másik megbánta, bocsánatot kért, (az a másik fél "magánügye"), hanem nekem kell szívemben lezárni, megbocsátani, elengedni az "adósságot" és többé nem emlékezni meg róla. - Imádságban akkor le is tettem Isten elé, és megbocsátottam az illetőnek, elengedtem a gondolataimból mindazt ami rágalmazást, hazugságot terjesztett, amivel újra és újra támadott. Pont volt bennem a dolog fölött. Isten azonban többet várt tőlem. Nagyon meglepően alakultak a dolgok. Pár héttel később egy esküvőre voltunk hivatalosak. Ő is ott volt, sőt a vacsoránál mellettem ült. Nos tesztelhettem magam, milyen érzés mellette ülni! Határozottan könnyebb, jobb volt, mint korábban. Mégis volt valami idétlen mindkettőnk viselkedésében. A vacsora alatt rájöttem, hogy Isten ezt az alkalmat arra adta, hogy neki is megmondjam: az én szívemben már nincs neheztelés, Isten elvette a terheimet.
Van/volt egy ennél is régebbi és sokkal közelebbről, mélyebben érintő fájdalmas seb is a szívemben, lelkemben.
Édesapám életében sem volt felhőtlen a viszony a feleségével. Más baj nem volt igazán vele, mint az, hogy a határtalan önzőségével igyekezett minden területen korlátozni apámat a velünk való bensőséges kapcsolatban. A legfájdalmasabb történet apám életének utolsó napjaihoz kötődik. Viszonylag hirtelen halt meg. Májrákot állapítottak meg nála, s azonnali műtétre küldték, megműtötték és 4 napig élt még. 1992-t írtunk akkor, mobil telefon az nem volt, de vonalas telefon igen. Edit akkor hívott fel amikor megmondta, hogy meghalt! - Se arról, hogy kórházba került, se arról, hogy megműtötték, se az utána levő napokról egy szó sem. Már nem találkozhattam vele többet. :((
Innentől kezdve Edit hihetetlen igyekezettel tett meg mindent, hogy én semmit ne kérjek, ne örököljek abból ami apámé volt, miközben én nem is nyújtottam a kezem semmiért. Hosszú a történet; apám halála után még pár évig tartottam vele a kapcsolatot, de a "vagyon" örökös féltésében ő végül is annyira megsértődött, hogy az utolsó alkalommal magázódva és kézfogással köszönt el tőlem, éppen csak azt nem mondta ki, hogy sose lássalak többet. Benne volt a viselkedésében.
Nos, leírtam a vele való kapcsolatot.
Aztán eltelt 10 év és hallottam, hogy meghalt az édesanyja, akit én is jól ismertem és szerettem. Írtam neki egy személyes hangvételű együtt érző levelet - mintegy jelként arra is, hogy én már nem a múlton rágódom. Hosszú, hosszú idő után egy nagyon hivatalos hangvételű köszönöm érkezett rá.
Újabb pár év múlva Laci szólt, hogy ő meghívta a családi karácsonyra. Nyeltem kettőt és nem voltam boldog, de reméltem, hogy nem lesz újabb feszültség. Utána még egy karácsonyon, majd Barbi esküvőjén, aztán Tomi ballagásán találkoztunk. Szemmel láthatóan próbált közeledni, bennem viszont ott volt a görcs.
Itt jött újra Isten intése, nem akkor kell megbocsátani amikor ő bocsánatot kér!
Tomi ballagása után mondtam Lacinak, hogy ha valamikor megy Edithez elmennék vele szívesen, s rendezném a múltat részemről.
Tegnap jött el a napja. Laci szokta kivinni a temetőbe, megkérdezte, hogy akkor ez az idő alkalmas e nekem is? - Úgy rendeztem, hogy az legyen.
Édesapám sírjánál mondtam el neki, hogy amivel én megbántottam azt bocsássa meg, én pedig szívből megbocsátottam mindazt ami feszültséget okozott, sértődés volt köztünk. - Lezárva.
Az egyik Ige amit ma reggel kaptam:
“…mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.” Róma 3,26
Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert. És a tőle elidegenedett embert szeretné Jézusban visszaformálni. igazzá, vagyis felmentett emberré tenni. Jézus a helyünkre kerül a kereszten, így mi az ő helyére kerülünk Isten szeretetében. Nincs már semmilyen ellenünk szóló ítélet, igazak – felmentettek vagyunk.
Nagy dolog, s nincs ennél nagyobb, mint Isten előtt felmentettnek lenni! URAM, őrizz meg a kegyelemben!
A másik a Napi Reményből:
„Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát” (Máté 18:27)
Isten Igéje három okot is ad, amiért kell elengednünk a sérelmeinket, megbántódásunkat, haragunkat, amiért meg kell bocsátanunk. El kell engednünk, ahelyett, hogy újra és újra felsorolnánk. Íme három ok, miért kell megbocsátanunk:
1. Mert Isten megbocsát neked
Máté 18-ban Jézus elmond egy történetet egy királyról, aki megbocsát a szolgájának. A 27. vers ezt mondja: „Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát.”Éppen úgy, ahogy a király elengedte ennek a szolgának az adósságát, Isten elküldte Jézust, hogy kifizesse a te adósságodat. Minden, amit valaha rosszul tettél az életedben, már ki van fizetve. Jézus kifizette az utolsó fillérig. Letöltötte a börtönbüntetésed. Elvette a vétkeidet, és megfizette a bűn büntetését. Jézus Krisztus meghalt mindannyiunk bűneit.
2. Mert a neheztelés önkínzás
Ez egy önmagad okozta seb. Valahányszor neheztelsz, megsértődsz, haragszol, ez téged jobban megsebez, mint azt a személyt, akivel szemben keserű vagy. Tény, hogy mialatt még mindig gyötrődsz valamin, ami évekkel ezelőtt történt, a többiek már elfelejtették. A múltad már elmúlt, és többé már nem bánthat téged, kivéve, ha te nem engeded el.
3. Mert szükséged van megbocsátásra minden nap
A Biblia nagyon világosan tanítja, hogy nem kaphatjuk meg azt, amit nem vagyunk hajlandóak adni. Akarod, hogy neked megbocsássanak? A Biblia azt mondja, akkor neked is meg kell bocsátanod.
Kerek a történet a nagy dolgokban, és így kell a napi apró dolgokban is megélni. Segíts Uram, hogy így legyen, hisz én nem élhetek a Te bocsánatod nélkül.
