októberi emlékek novemberben . . .

Az októberi születésnapok megtartása óta mindennap "készülök" emlékeket leírni. Nemcsak a születésnapozásról és arról pár fényképet, hanem olyan sok minden van amit jó lenne leírni, kiírni magamból. - Megbeszélni már nem tudom, valahol, valahogy nagyon bezárult körülöttem minden. Valószínű ennek én vagyok a legnagyobb oka, de sok minden más is közre játszik.

Sokszor és sokféleképpen bátorít Isten, s ennek az erejével megyek tovább, ugyanakkor a legközelebbi nehézségnél, magányérzésnél újra és újra padlón vagyok. Szégyellem magam az én Uram előtt, hittel tudom, hogy jót tervezett az életem felől, csak én nem tudok belesimulni napról-napra és megélni. :(

Ézsaiás könyvéből egy nagy bátorítás volt legutóbb:

"Íme tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak falaid. Fiaid hozzád sietnek, pusztítóid és rombolóid  pedig kivonulnak belőled. Emeld föl tekinteted és nézz körül:mind összegyűltek, eljöttek hozzád. . . Ezt mondja az én Uram, az Úr, intek kezemmel és nemzeteknek jelt adok népeknek, és ölben hozzák haza fiaidat, lányaidat pedig vállukra emelve."

50. Zsoltár

"Aki hálaáldozással áldozik, az dicsőít engem, és aki ilyen úton jár, annak mutatom meg Isten szabadítását."

2Kor 12:9

"Elég a kegyelem amit kaptál, mert az én erőm a te erőtlenséged által éri el célját"

Sokféle apró és sokféle nagyobb nehézséggel küszködök napról napra, de a legnagyobb problémának azt látom, hogy mindig a hiányaimra, a nehézségeimre nézek, azok eltakarják a hála okokat, s a panaszos szívben nem is terem meg a hála! PEDIG valóság az, hogy ELÉG A KEGYELEM AMIT KAPTÁL! - nagyon szeretnék ebben megerősödni, s élni benne.

A fizikai feladat egyre több, az erőm egyre kevesebb, s nincs barát, lelki társ, lelki vezető akivel meg lehetne osztani mindazt ami bennem van. - Lezárult, s tudomásul kell vennem! egy jelentős időszak, amikor volt valaki akivel mindent meg lehetett osztani, tanácsot kérni, beszélgetni. Mindketten részesei voltunk, hogy ez tönkre ment, s ugyanakkor azt is tudom, hogy mi idéztük elő azt, hogy le kellett zárulni ennek a meghitt kapcsolatnak. Hagytuk, hogy a Sátán belerondítson. Imádkoztunk erőért, kegyelemért, s a bezárt ajtó a válasz.

NE DÖNGESS BEZÁRT AJTÓT!

Liza néni Áhítatok című könyvéből mai gondolat: Ifjúsági napon kérdeztem meg fiatalokat: mit gondoltok, hányasra vizsgázott József Potif árnéval szemben? Mindenki mondotta: ötösre. Nem, nem ötösre. József "vonakodott". Soha többé nem kísértette volna meg Potifárné, ha József nem vonakodik. Lót "késedelmezett" József pedig "vonakodott". Mindkét szóban bizonytalanság van. Olyan szakításra van szükség, hogy soha többé ne tegyem azt, amivel szakítottam.

Mielőtt még a mindennapok tenni-venni valóiról írnék néhány sort, ide tartozik az is, hogy nagyon küszködöm ismét a Gyülekezetben. Vasárnaponként nem feltöltődve, erővel, útmutatással, bizonyossággal jövök haza, hanem lefáradva. Az istentiszteletek hétről-hétre fejtegetések, gondolatok halmazai, nem pedig igehirdetés. Annyira hiányzik, hogy az Ige és újra az IGE szóljon Szentlélek által vezetett tanításban.

Néhány gondolat a mindennapokról (ami talán szintén panaszosnak tűnik, de mégis tudom, hogy nem nehézségként, hanem áldásként kellene megélni!)

Munkáim - Menedék, Református Egyházközség és a hozzá kapcsolódó kisebb, nagyobb csatolmányok, a Gyülekezeti feladatok - mind megvannak, sőt mintha mindig nagyobb lenne; vagy csak én vagyok egyre kevesebb és ehhez képest tűnik nagyobbnak????
A lányok is sok tekintetben más rendszer szerint járnak iskolába, gyakorlatra és ez a megszokottól eltérő rendszertelenséget hoz magával, főleg olyan tekintetben, hogy ki és mikor jön haza, mikor van itthon, mikor és mire van szüksége, stb. Tehát elméletileg nem több a munka velük DE a szétszórtság engem mindig megvisel. - Közben Lidi ugyebár menyasszony! Tehát minden egyéb feladata mellett az ezzel járó kellemes dolgok is befolyásolják az időbeosztását, valamint készülődnek az esküvőre. Szóval: szuper jó dolgok, amit ha én nem lennék ilyen kocka és öreg hatalmas örömmel és lelkesedéssel lehetne megélni. - Nos, szégyellem de a lelkesedés és öröm nem jellemző mindig, helyette: van morgolódás, pityergés, stb. Aztán összeszedem magam és ismét jönnek a könnyebb vitt napok! :)
Még egy történetet feljegyzek, mert hatalmas csodaként és Isten áldásaként éltük meg. Egyértelmű volt, hogy Ő járt az események előtt, s visszatekintve mindenben (amit fájdalmasan és nehezen éltünk is meg) ott láthatjuk áldó és hatalmas kezének munkáját. SOLI DEO GLORIA!
A történet: Írtam már róla, hogy Noéról körülbelül 9 hónapos kora körül kezdtük "felfedezni", hogy nincs vele minden rendben. Nézegette a védőnéni, a gyermekorvos, első vélemény: nem egyformán fejlődik minden gyerek, ő egy kicsit lustább, kényelmesebb. Aztán ahogy múltak a hetek, hónapok egyre nyilvánvalóbb lett, hogy itt mégis van valami gond. Hosszan tartó, sokféle kivizsgálás és szakvélemények kérése után (amelyek bizony egy olyan szülő számára, aki nem képes napról napra harcolni a gyermekéért szinte elérhetetlen) megállapították a diagnózist: ataxia. Mikor károsodott az agy? terhesség alatt, szülés alatt, vagy később? ezt senki sem tudja, de ez lényegtelen. A betegség mozgásszervi problémát okoz, és a beszédben is észrevehető. Koordinációs problémák, finom mozgások elvégzésének nehézsége, egyensúlyi labilitás . . . szóval nem egyszerű. Több mint 1 éve folyamatos fejlesztésre hordja Ancsa Noét a Budai Gyermek kórházba, ahol nagyon lelkesen, készségesen és széleskörűen foglalkoznak a gyerekkel. - Időrendben itt jön most amit le akarok írni. A gyerek megkapta az orvosi igazolást (ezt sem egyszerű megszerezni!), hogy fejlesztésre, integrálásra szorul, óvodában konduktor, gyógypedagógus, logopédus adott óraszámban kell, hogy foglalkozzon vele. Neurológiailag pedig a kortárs közösség is segíti a fejlődését. A tordasi óvodában pedig minden teketória nélkül elküldték őket: nincs hely! hivatkozással. Kierőltetni lehetett volna a dolgot, de semmi remény nem volt arra, hogy abból jó származik. A rózsakerti gyülekezetnek van egy keresztény óvodája, ahol pont ilyen sérült gyermekekkel foglalkoznak. Ancsa felhívta őket, nagyon közeli időpontot adtak arra, hogy elbeszélgessenek velük és megnézzék a gyereket, és az orvosi papírjait. A 2 órás találkozásnak az eredménye az lett, hogy január 1-től Noé óvodás, mégpedig kis létszámú csoportban és mindennap konduktor foglalkozik vele. Logopédus, gyógytornász és minden van, amit csak szem- száj kíván, a körülmények pedig az óvónénikkel együtt csodálatosak. Itt éltünk meg egy olyan csodát, hogy Isten bezárt egy ajtót - ami biztos nem lett volna javára a gyereknek - és kinyitott egy sokkal-sokkal jobbat. Nehéz út volt ez, de hatalmas megtapasztalással.   
Ez a bejegyzés most sok mindent pótolt, persze vannak még témák amiről jó lenne írni, remélem majd egy következő bejegyzésben sorra kerülnek.
Még néhány kép a születésnapról:
Ancsa, mint nagymama

Noé figyel, és kapaszkodik! :)

Dorci Johival

Noé szerel :)

 

Orsikám kicsit sok sálat kapott a születésnapjára . . .

"férfiak a családban"

unokatesók

szeptember-október

Régen írtam. Sikerült az előzőekben nehezen és jó későn összefoglalni a nyári eseményeket. Sevid óta lassan két hónap telt el, s történt bizony azóta is egy, s más.

Szeptember tulajdonképpen a következő tíz hónapra való felkészüléssel, az mindennapok rendjének és menetrendjének kialakításával telt. Azért, hogy ne legyen igazán egyhangú voltak viharok is. Már Sevidből hazaérve megtudtuk, hogy Virágnak a Weiner-ben még inkább "betartanak", mint tavaly. Az az elhatározás született, hogy átmegy ötödévre a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolába. No, ez nem volt meg pik-pakk. Három hétbe telt mire minden kerek lett. A gond elsősorban  az év elejei torlódásokon kívül a Szent Istvánban a körül volt, hogy az ütközést a másik iskolával felvállalják-e? Mire hajlottak erre a gondolatra és behívták Virágot meghallgatásra már szeptember utolsó hete volt. Akkor pedig még aznap eldőlt minden. "Ilyen tehetséges gyereket mindenképpen támogatni, segíteni kell"- volt a vélemény, s a gyerek már másnap odament iskolába. Több előnye is van ennek, az én látásom szerint elsősorban Isten munkája mindebben. Újra visszaigazolta az Úr, hogy Ő megy Virág előtt, Ő teljesíti az Ő akaratát, s Virág élete össze van kötve a hangszerrel.

Azért az új környezetben beilleszkedni, az új szokásokat követelményeket megismerni, ráadásul napi 3/4 órával többet utazni oda és vissza, bizony "feladat". Mára viszont már azt látom, hogy szépen alakulnak a dolgok, s kezd beállni a jó rend, Virág halad a dolgaival, s nem "zombi".

Lidi is túl van négy hét egyetemi oktatáson és négy hét szakmai gyakorlaton. Úgy látom elég jól osztja az idejét, s rendben, jól mennek a dolgai. Közben persze éli a menyasszony élet örömeit, szépségeit.

Én egyenesbe jöttem a munkáimmal, a háztartással és voltam 5 napot Biatorbágyon női csendeshéten. 

Váratlanul érlelődött meg bennem ez az elhatározás. Folyamatosan érzékeltem, hogy iszonyúan ellaposodok a hitéletemben, kopik minden, tudom az utat, a célt, de a mindennapokban csak vánszorgok, s egyre nehezebben! - Isten kirendelt útmutatást. Viszonylag rövid időn belül több bizonyságtételt hallgattam meg a Biatorbágyi Belmisszióról. Jelentkeztem, volt még hely és elmentem. Persze elindulás előtt sok kétség támadt bennem, el kell e nekem menni? Hogy fogom venni az akadályokat? stb. Biztos voltam benne, hogy a Sátán kérdezget!

Az öt nap nagyon jó volt. Kizökkentve a hétköznapok pörgéséből és komfortjából, alkalmazkodva az ottani szoros időbeosztáshoz, a nagyon szerény körülményekhez semmi nem akadályozott abban, hogy építsem a kapcsolatomat Istennel, előkerüljenek az életemből azok a területek ahol nagyon is én osztom be az időt, a fontossági sorrendet.

A következő témákban volt előadás:

Isten alázatos gyermekei az Ő szolgálatában:

• Sareptai özvegy 1Kir 17
• Jethro 2Móz 18
• Jonatán 1Sám 23:14-28
• Szolgálóleány 2Kir 5:1-
• Akvilla és Priszcilla ApCsel 18:1-3; 23-28

Isten gyermekei elhívottak

• szeretetre 1Jn 4:7-9, 21; 51-3
• engedelmességre Róm 6:17-19,22
• sáfárságra Luk 12: 42-47; 2Tim 4:7-8
• hit harcára 1Tim 6:12
• élő reménységre 1Pét 1:3-6

Délelőtt a csoportos beszélgetésekben  előkerült sok minden, amiben én is őszinte tudtam lenni, és szembenézni a hiányosságaimmal.

A legtöbb amit kaptam: elhívás engedelmességre és szeretetre!

Harcolom ezeket a témákat most is, de Isten adott ezen a héten sokféle segítséget Szentlelke vezetése által. Bízom a mindennapokban is abban, hogy ha harcok árán is de tovább fog folytatódni ami jó elkezdődött.

Nagyon jó a felszólítás amit zárógondolatként ide tettem. Hatalmas figyelmeztetés és mindennapi harc. 

- Légy kegyelmes hozzám Uram, állj mellettem! Te tudod, hogy én mennyire gyenge vagyok.

Nyár végi emlékek

Lassan már egy hónap telt el az első "őszi" hónapból, én pedig ezzel a bejegyzéssel befejezem a nyári emlékek elraktározását.

Júliusban voltunk egy hetet Gézával Hajdúszoboszlón az üdülési jog alapján a szokott hetünkön. Nem vittünk unokát. Azzal a gondolattal töltöttük fel a hetet, hogy lehetőleg többször átmegyünk Debrecenbe és igyekszünk megszervezni az ott élő rokonsággal a találkozókat, jó nagyokat beszélgetni, megosztani az elmúlt évek történéseit, örömeinket, nehézségeinket.

Három nap mentünk át (többszöri egyeztetés alapján). Első alkalommal Ildikóval töltöttünk majd egész napot a termálfürdő szabadtéri részén. Hatalmas beszélgetés volt, elsősorban Ildikó beteg férjéről (csontrák), annak minden nehézségéről, a reménységről, hogy Isten adott még neki kegyelmi időt a megtérésre. - Sok más kisebb, nagyobb dolog is szóba került. Szép nap volt.

A következő találkozás másnap  a sógorommal szintén a termálfürdő szabadtéri részén a jó kis meleg vízben volt. Meglepett, hogy 84 éves korában mennyire jól tartja magát, jó kedélyű, jó volt vele találkozni, régi történeteket felemlegetni, a jelenről beszélgetni.

A harmadik debreceni kirándulásunk alkalmával a nap nagyobbik felét Györgyivel töltöttük a fürdőben, utána Gabiékhoz mentünk és ott találkoztunk Tamásékkal is. Itt is hatalmas beszélgetés volt. - Összességében úgy érzem, hogy sikerült ismét közel kerülni az ország távolabbi részén élő családtagjainkkal, akikkel a fizikai távolság mellett az is meglazította a kapcsolatot, hogy a sógornőm tíz éve halott. Géza egyetlen testvére, nekem pedig nemcsak sógornőm volt, hanem nagyon közeli barátnőm, testvérem.

A nagy beszélgetések Gézának kedvet csináltak arra, hogy a régi sátorozós Tisza parti nyaralást felelevenítse, és három unokával elment a debreceni unokahúgaival, sógorával sátorozni. HÚH! - nem gondoltam, hogy mindenki ilyen jól fogja bírni! Az élményeket sokáig emlegették, és Géza is jól bírta a gyerekekkel járó törődést, jól beilleszkedtek a csapatba.

Mindezek után augusztus utolsó napjaiban, szeptember első hetében 8 napra elmentünk Sevidbe Lídiával és Virággal. Így négyesben már nem igen megyünk el többet együtt, hisz a következő nyáron Lidi már férjnél lesz. 

Erről pedig beszéljenek a képek:

 

 

Nyári történések képekben

Folytatva a képes beszámolót, most a nyári nyaralások következnek. Ebben az évben szokatlan bőségben volt részünk! :)

Már nagyjából megterveztük a nyári programot amikor áprilisban Laci felhívott: Anya, gyertek velünk nyaralni Lignanoba! - Legalább 6 éve nem nyaraltunk együtt, így alig gondolkoztam a kérdésen és már rá is mondtam, hogy IGEN! :) Csak utána kezdtem meghányni-vetni, hogy ez anyagilag és időben hogyan is fog összejönni. Azt nagyon hamar megállapítottam, hogy bizony nagyon húzósan, DE úgy gondoltam, hogy az idő elröppen a fejünk felett hamar, és az elszalasztott lehetőségek nem jönnek vissza. Tehát maradtam önmagammal abban, hogy remélhetőleg minden nehézség megoldódik.

Megoldódott, és nagyon szép egy hetünk volt együtt! Sok emlékkel, kellemes beszélgetésekkel, unokázással, sőt 2 unoka "csatolmánya" is velünk volt. (Barbi férje és Tomi jövendőbelije.) Így a kiterjedtebb családdal is közelebbi kapcsolatot tudtunk ápolni.

 

 

Emlékezzél meg az Úr jóságáról!

Hetek óta  gondolok arra, hogy mennyi minden történt az utolsó bejegyzés óta, s semmi nem maradt meg itt emléknek.

Az utóbbi napokban elhatároztam, hogy ha írásban már nem is tudom pótolni eseményenként, egy pár képpel mégis "elteszem" az emlékeimet. Talán motiváltabb leszek utána már "megszólalni" is.

Ballagások sora volt először is tavasszal.

Először Virág ballagása volt, lévén ő középiskolás és érettségiző.

egy  pár kép erről:

A következő ballagási esemény: Johanna ballag az óvodából. Már ő is nagy lány lett! Manapság már iskolába jár!

Minden együtt, a jelenetből kép amit nagyon ügyesen előadtak a gyerekek, Johanna énekel a többiekkel, közös kép a barátnőjével, és a családi kép némiképpen lefejezve 1-2 ember. :(

A következő ballagás Blankáé volt nyolcadik osztályból, s most ősztől ő már első osztályos gimnazista az érdi Vörösmarty gimnáziumban, ahol Lídia is érettségizett.

Előző este inszallag szakadással végződött az edzés Érden, s így a ballagás Blanka fülig érő mosolyával ugyan, de kicsit furcsán néz ki. Ő boldog volt, a család pedig asszisztált hozzá! :)

Miközben Blankát egy kedves szülő orvoshoz vitte addig az unokám szülei egy sokkal vidámabb eseménynek voltak szemtanúi. Megkérte Halász Attila Lídia kezét. Úgy, mint a "nagykönyvben" megírva találtatik: holdfény, gyertyával körbevett zenészek játéka mellett térden áll: leszel a feleségem? - Lidi repült! - Mindez Tihanyban történt.

S rá egy röpke hétre pedig Tordason eljegyzést ünnepeltünk.