Nyitott ajtó

"Nézd, kitártam előtted egy ajtót, amit senki sem zárhat be" Jel 4:8 

Ma a filadelfiai gyülekezetnek írt levél volt az istentisztelet igéje. 

Nagy bátorítás volt Istentől ez a számomra. A részből idézett fenti ige már egyszer különös jelentőséggel szólt hozzám és a nyitott ajtó lehetőségét megmutatva, azon bemenve átélhettem/átélhettük Isten csodálatos gyógyító kegyelmét.

Ilyen régi emlékeket is le kell írni - különösen ha ismét ráterelte Isten a figyelmemet - hisz feledésbe merül, pedig újra és újra emlékoszlopot kell állítanunk Isten hatalmas dolgainak amit a személyes életünkben megtapasztaltunk.

A történet régi, de ma is nagy hatással van rám, ha eszembe jut. Judit lehetett olyan 16-17 éves, s szinte minden előzmény nélkül naponta többször kivágta a taccsot. Ez egyre rosszabbra fordult, már iskolába se nagyon tudott menni, mert hol a buszról kellett leszállnia, hol az utcán érte utol. Az biztos volt, hogy ez nem gyomorrontás,  még csak nem is vírusfertőzés - orvosi megállapítás alapján. Akkori lelkipásztorunk felvette a kapcsolatot egyik régi barátjával, lelki testvérével, s Juditot felvették a belgyógyászati klinikára kivizsgálásra. A tüneteket ott is produkálta, a leletei pedig sorba negatívak voltak. Egy hét után a professzor úr kitárta a két kezét tanácstalanságában, s azt mondta, hogy nincs diagnózis. Ezen a napon én a vakon született történetét olvastam, nevezetesen ami megfogott belőle: kérdezik Jézustól, "Mester, kinek a bűne miatt született ez vakon? a szülei vétkeztek, vagy ő maga? - Jézus így felelt nekik: Egyik sem!Sem ő, sem a szülei nem vétettek - nem emiatt született vakon. Azért történt így, hogy Isten rajta mutassa meg hatalmát." Az Ige és a diagnózis hiánya olyan egyfelé terelte a gondolataimat: a gyógyulás egyedül imádság által lehetséges.

Másnap reggel kaptam azt az Igét, ami a mai igehirdetésben is elhangzott. Innentől kezdve nem volt bennem kétség a továbbiak felől. Leültem Judittal beszélgetni, elmondtam amit Isten elvégzett az én szívemben, gondolataimban, s Judit is elmondta, hogy ugyan ez fogalmazódott meg benne is. Ezután - szombat délután volt - felkereste a lelkipásztorunkat, s megkérte, hogy vasárnap imádkozzanak érte a gyülekezetben nyilvánosan kézrátétellel. Megtörtént, és a gyógyulás is megtörtént.

 - Miért volt ez a történet az életünkben? sok oka lehet. Az egyik biztos oka: Judit alig 10 éves volt, amikor őszinte megtérés után bemerítkezett. A 16-17 éves kamaszt nyilván sokféle hatás érte, s már nem égett benne az első szeretet tüze, elhalványodtak a dolgok, a prioritások sem voltak egyértelműek. Isten ezekben a hetekben ismét kinyújtotta felé kegyelmes kezét a hitének helyreállásához. Igen, megmutatta Isten a hatalmát, a szeretetét, s azt, hogy az Ő számára mennyire fontos az, hogy az Ő gyermekei lelkileg épek legyenek.

Ma azon gondolkodtam, hogy hányszor nyit Isten ajtót, ad újra és újra fantasztikus lehetőségeket - ebből vajon hányat veszek észre? hánnyal élek? hányszor tudom mások felé is megmutatni, elmondani, hogy a győzelmes történet mögött/előtt Isten hatalma van. Manapság is vannak ilyen emberileg átláthatatlan és megoldhatatlan nehézségek, akadályok. Isten által kinyitott ajtót kell meglátni, azon bemenni és dicsőséget adni neki.

Nemcsak a régi emlékoszlopokat szeretném felállítani, leporolni, hanem a mai reménytelennek, kilátástalannak látszó helyzetekben való győzelmeknek is szeretnék oszlopot állítani. Hiszem ugyanis, hogy Isten a rendelt időben ezekben is ad nyitott ajtót és győzelmet. Ámen.

 Judit tablóképe és később 3/4 évvel, a reptéri búcsú kép . . . 26 év távlatából