Régen írtam. Sikerült az előzőekben nehezen és jó későn összefoglalni a nyári eseményeket. Sevid óta lassan két hónap telt el, s történt bizony azóta is egy, s más.
Szeptember tulajdonképpen a következő tíz hónapra való felkészüléssel, az mindennapok rendjének és menetrendjének kialakításával telt. Azért, hogy ne legyen igazán egyhangú voltak viharok is. Már Sevidből hazaérve megtudtuk, hogy Virágnak a Weiner-ben még inkább "betartanak", mint tavaly. Az az elhatározás született, hogy átmegy ötödévre a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolába. No, ez nem volt meg pik-pakk. Három hétbe telt mire minden kerek lett. A gond elsősorban az év elejei torlódásokon kívül a Szent Istvánban a körül volt, hogy az ütközést a másik iskolával felvállalják-e? Mire hajlottak erre a gondolatra és behívták Virágot meghallgatásra már szeptember utolsó hete volt. Akkor pedig még aznap eldőlt minden. "Ilyen tehetséges gyereket mindenképpen támogatni, segíteni kell"- volt a vélemény, s a gyerek már másnap odament iskolába. Több előnye is van ennek, az én látásom szerint elsősorban Isten munkája mindebben. Újra visszaigazolta az Úr, hogy Ő megy Virág előtt, Ő teljesíti az Ő akaratát, s Virág élete össze van kötve a hangszerrel.
Azért az új környezetben beilleszkedni, az új szokásokat követelményeket megismerni, ráadásul napi 3/4 órával többet utazni oda és vissza, bizony "feladat". Mára viszont már azt látom, hogy szépen alakulnak a dolgok, s kezd beállni a jó rend, Virág halad a dolgaival, s nem "zombi".
Lidi is túl van négy hét egyetemi oktatáson és négy hét szakmai gyakorlaton. Úgy látom elég jól osztja az idejét, s rendben, jól mennek a dolgai. Közben persze éli a menyasszony élet örömeit, szépségeit.
Én egyenesbe jöttem a munkáimmal, a háztartással és voltam 5 napot Biatorbágyon női csendeshéten.
Váratlanul érlelődött meg bennem ez az elhatározás. Folyamatosan érzékeltem, hogy iszonyúan ellaposodok a hitéletemben, kopik minden, tudom az utat, a célt, de a mindennapokban csak vánszorgok, s egyre nehezebben! - Isten kirendelt útmutatást. Viszonylag rövid időn belül több bizonyságtételt hallgattam meg a Biatorbágyi Belmisszióról. Jelentkeztem, volt még hely és elmentem. Persze elindulás előtt sok kétség támadt bennem, el kell e nekem menni? Hogy fogom venni az akadályokat? stb. Biztos voltam benne, hogy a Sátán kérdezget!
Az öt nap nagyon jó volt. Kizökkentve a hétköznapok pörgéséből és komfortjából, alkalmazkodva az ottani szoros időbeosztáshoz, a nagyon szerény körülményekhez semmi nem akadályozott abban, hogy építsem a kapcsolatomat Istennel, előkerüljenek az életemből azok a területek ahol nagyon is én osztom be az időt, a fontossági sorrendet.
A következő témákban volt előadás:
Isten alázatos gyermekei az Ő szolgálatában:
- Sareptai özvegy 1Kir 17
- Jethro 2Móz 18
- Jonatán 1Sám 23:14-28
- Szolgálóleány 2Kir 5:1-
- Akvilla és Priszcilla ApCsel 18:1-3; 23-28
Isten gyermekei elhívottak
- szeretetre 1Jn 4:7-9, 21; 51-3
- engedelmességre Róm 6:17-19,22
- sáfárságra Luk 12: 42-47; 2Tim 4:7-8
- hit harcára 1Tim 6:12
- élő reménységre 1Pét 1:3-6
Délelőtt a csoportos beszélgetésekben előkerült sok minden, amiben én is őszinte tudtam lenni, és szembenézni a hiányosságaimmal.
A legtöbb amit kaptam: elhívás engedelmességre és szeretetre!
Harcolom ezeket a témákat most is, de Isten adott ezen a héten sokféle segítséget Szentlelke vezetése által. Bízom a mindennapokban is abban, hogy ha harcok árán is de tovább fog folytatódni ami jó elkezdődött.
Nagyon jó a felszólítás amit zárógondolatként ide tettem. Hatalmas figyelmeztetés és mindennapi harc.
- Légy kegyelmes hozzám Uram, állj mellettem! Te tudod, hogy én mennyire gyenge vagyok.
