A nyári összefoglaló második fejezetével akartam folytatni az írást és eddig vártam a képeket Judittól, de azok majd csak körülbelül 2 hét múlva érnek ide.
Most viszont egy kicsit nyomot szeretnék hagyni az éppen történő eseményekről, amiket még nem tudok egészen értelmezni. Így a nyári emlékek közzé beszúrom az éppen aktuális gondolataimat. Talán ezzel vissza is találok ide a folyamatosabb íráshoz - amit egyébként alapvetően szeretek, csak éppen lusta disznó vagyok és a halogatásnak az eredménye az, hogy elmúlnak a fejem felett a dolgok, aztán meg már nem érdemes leírni.
Egy körülbelül 2 éve tartó folyamat foglalkoztat újra és újra, ami ahogy előre halad időben az nem a megoldás, hanem egyre messzebb megy el a megoldástól.
Lehet, hogy régimódi vagyok??? - nem tudom. Ezt a kérdést már sokszor feltettem magamnak, és újra és újra az a válasz alakul ki bennem, hogy ha régimódi is vagyok akkor is én vasárnap délelőttönként azért járok istentiszteletre, hogy IGE hirdetést hallgassak. Erre vágyok, ez ad erőt, lendületet a hétköznapokhoz és ha nem kapom meg akkor minden nehezebb.
- Szóval amikor ez a probléma már eléggé fájó volt - úgy egy évvel ezelőtt - akkor beszélgettem erről a lelkipásztorral, aki az utóbbi időben más egyházi elfoglaltsága miatt körülbelül 4-5 hetenként tart igehirdetést. A helyettesítések pedig valamilyen témában "előadások", esetleges igei hivatkozással. Engem ez nem épít, fáraszt. A beszélgetés nem volt konfliktusos köztünk, mindketten mondtuk a problémáinkat, s abeli reményünket, hogy rendeződni fognak a dolgok.
Sajnos nem javul, sőt egyre inkább problémás a számomra. Így többször itthon maradtam az elmúlt időben és meghallgattam egy-egy igehirdetést interneten. Jó volt akkor éppen, csak utána éreztem azt, hogy így elmagányosodok, elszakadok a közösségtől.
Szóval több csavar is van ebben a történetben. Mindeközben időnként az utóbbi másfél évben egy párszor elmentem Budafokra, ahol huszonöt évig voltam gyülekezeti tag. Budafokon most nincs lelkipásztor, s a helyettesítésekben mindig olyan igehirdetést találtam éppen akkor amikor ott voltam, ami "megérte" ott lenni! - Ugyanakkor Laciék, az unokáim egy része is odajár és a huszonöt év alatt - amíg odatartoztam - jó néhány emberrel nagyon szoros testvéri közösségben is éltem, ezek a barátságok most újra kezdtek éledni. Tehát többször is elgondolkoztatott, hogy vajon nem erre kell e lépni tovább.
Ennek a "vajúdásnak", a hogyan is legyen tovább? úgy érzem, hogy egy eléggé sarok pontjához értem most vasárnap. Az igehirdető az a lelkipásztor volt, aki 20 évig volt Budafokon a lelkipásztorom. Nagy hatással volt rám, és sokunkra a szolgálata.
- Budafokiak most hétvégén mennek péntek - szombat - vasárnapra gyülekezeti csendes napokra. A délelőtti istentisztelet után kérdezte Géza, hogy elmegyünk e mi is velük Balatonszárszóra. Én egyből válaszoltam: nem! - Aztán hazafele meg is magyaráztam, hogy ha elmegyünk az a számomra egy határátlépést jelent és még nem vagyok kész rá.
Érdekes módon istentisztelet után többen is kérdezték tőlem, hogy nem megyünk e a csendes napokra, a válaszom nekik is ugyanaz volt. 2 nap után, tegnap reggel újra kérdezte Géza, hogy akkor megyünk? - Megértettem hirtelen, hogy ő is ugyanúgy vajúdik a jelenlegi helyzetünk miatt és szeretne megoldást találni. Nem tudtam újra nemet mondani, hisz tudom, hogy ő még nehezebb helyzetben van az által, hogy amikor hazajött Majsáról akkor már az a kész helyzet fogadta, hogy én már új helyre járok. Azt válaszoltam, hogy ha még sikerül elintézni akkor igen. Sikerült. - Így most tényleg úgy gondolom, hogy jelentős döntés előtti határkőnél állunk ismét. Érdekes még egy megjegyzés, amit Budafokon az egyik hozzám nagyon közel álló testvérem mondott a hezitálásomra: "Erzsi, túl rövid az élet ahhoz, hogy csak úgy tologassuk a döntéseinket!" Ez is így van!
Most egyetlen kérés, vágy van a szívemben: Isten adjon vezetést amelyre rá tudok állni és elsegít a döntéshez.
Ma olvastam egy verset, amit beidézek ide:
Istenem! Hozzád kiáltok reggel.
Segíts imádkozni és
rendezni gondolataimat,
mert egyedül képtelen vagyok rá.
Bennem sötét van,
de Nálad világosság van.
Én egyedül vagyok,
de Te nem felejtesz el.
Én elcsüggedek, de Te kitartó vagy.
Én nem értem utaidat,
de Te tudod, mi az én utam.
Mennyei Atyám, hálát adok
és dicsérlek az éjszaka
nyugalmáért, az új napért,
Életemben megtapasztalt
minden jóságodért, és hűségedért.
Sok jót tettél velem.
Hadd fogadjam el a nehezet is a Te kezedből.
Te nem raksz rám több terhet,
mint amennyit el tudok hordozni.
Te gyermekeidnek mindent javára fordítasz.
Dietrich Bonhoeffer
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése