Változó nagyon, hogy milyen a vonzódásom ehhez az oldalhoz. Van amikor szinte hetente jön a késztetés: meg kellene örökíteni valamit, máskor pedig a sok, sok esemény ellenére se időm, se hangulatom ahhoz, hogy leírjak egy egy jelentősebb eseményt, vagy élményt.
Most, hogy megnéztem az utolsó bejegyzés dátumát az előbbi megállapítás ismét megerősödött bennem.
Nagyon sok minden történt a nyáron, és mindegyikről lehetne egy-egy emlékkövecskét eltenni,
Sorba is veszem, ebben a bejegyzésben a két tavaszi "nyaralásunkból" az első emlékeit teszem el.
A sok, sok munka után ezekkel a kisebb pihenésekkel készültünk a nyári nagy eseményekre, amik élményben igen gazdagnak ígérkeztek, de azt már előre tudtam, hogy a számomra már bizony fárasztó is lesz. Mostanában kezdem egyre inkább érezni a koromat. - Eddig jobbára viccelődtem az éveim számával, mert nem terhelt meg. Körülbelül egy éve érzem, hogy bizony utolérem őket, és fizikai erőnlétben, teljesítményben már nehezen mennek az egy-egy napra eltervezett feladatok. - Ez is elkövetkezett. :(
Első ötnapos pihenésünk Sopronban volt májusban. - Sopronban már többször jártunk, de csak átutazóban, most az öt nap alatt a várost és tágabb környékét is bejártuk. Némileg korlátozott bennünket, hogy az időjárás nem volt igazán barátságos. Ez viszont rásegített arra, hogy többet pihenjünk. Végül is szép helyeken jártunk és sokat pihentünk nagyon jó körülmények között voltunk.
Soproni emlékek:
A másik jelentősebb kirándulás: Kőszeg, Cák, Faludi völgy - sok, sok régi emlék felidézését jelentette. Gyerekekkel többször nyaraltunk (sátoroztunk) Cákon, és Ausztriában a Rohonc melletti Faludi völgyben. Az időjárás nem nagyon motivált arra, hogy elinduljunk emlékidéző túrára, de a helyek közelsége miatt mégsem akartuk elszalasztani a lehetőséget. Milyen jól tettük! - Ez persze igazán akkor derült ki amikor már túl voltunk a kiránduláson. Ugyanis amíg egyik helyről a másikra mentünk többször is szakadt az eső, de amikor ki akartunk szállni az autóból mindig éppen nem esett, sőt voltak pillanatok amikor még a nap is megajándékozott bennünket egy-egy mosollyal.
Kőszeg:
és közben még a nap is kisütött:)
Cáki pincék:
Ez az a pince aminek a tetőterét kedves barátainknak Géza csinálta meg, hogy a népes család a régi borospincét nyaralónak használhassa. Itt sátoroztunk a telken többször is a gyerekekkel.
és így néznek ki az eredeti pincék a "pincesoron" - ami ma már "látványosság"
Géza nem fázós, így az öltözékből lehet következtetni arra, hogy május végén milyen időt fogtunk ki. - Felöltöztünk, nem fáztunk és lehetett nosztalgiázni. Cákról átmentünk Ausztriába, megnéztük még Rohoncot és a Faludi völgyet is. - Már az utóbbi sem a régi, sokat fejlesztettek a tó körül, hogy kedvelt kiránduló, fürdő hellyé tegyék.
Következik majd a legközelebbi bejegyzésben Egerszalók, ami időjárás szempontjából a kedvesebb arcát mutatta és sok kirándulással kellemes élménnyé vált. - Esetleg oda máskor is visszamegyünk annyira szép és olyan sok lehetőséget tartogat kirándulásra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése