Annyi minden történt az utóbbi időben, és amint már az előző bejegyzésben írtam jócskán el vagyok maradva az "emlékkövecskéimmel". Tegnap némiképpen lendületbe jöttem és ez is motivál arra, hogy a második tavaszi pihenésünkről is eltegyek egy pár képet, pár emlék mondatot.
Egerszalókon egy nagyon, nagyon barátságos szállást találtam, ahol az egerszalóki gyógyvizes medence jótékony hatásait is lehet élvezni. Ez jelentős dolog anyagilag, ugyanis az egerszalóki termálfürdő ára horror! - Tehát jó a szállás, jól főznek, és a fürdési lehetőség is jó. Annyira meg voltunk elégedve a helyzetünkkel, hogy ha élünk és még lehetőségünk is lesz rá, akkor jövő évben is szeretnénk elmenni. - A távolság sem túl nagy, szóval nagyon kerek volt! :)
A szállástól nem messze nagyon jó kiránduló helyek vannak, amit még én is meg tudtam közelíteni gyalog! Gyönyörű látványt nyújtanak a közeli termálfürdő melletti sóhegyek, és nem messze vannak a ma már látványosságként mutatott barlanglakások. Ezeket a 19. században "építették" (vájták a sziklába) és egészen 1980-as évekig használták. A berendezése korabeli, ez is érdekes, de még érdekesebb végig gondolni, hogy az egy légterű helyiségben - némi elválasztással - zajlott az élet minden funkciója és még az állatokat is ott tartották. Természetesen víz, csatorna nem volt. - A nagy kényelmünk mellett el sem tudjuk ma már képzelni, hogy miképpen lehetett megoldani a mindennapi életfunkciókat - és mégis élet volt itt!
A sóhegyek:
A barlanglakásokról egy pár kép:
Kirándultunk Egerbe is, szép volt, csak a gyaloglás kissé túl hosszúra sikerült nekem, utána két napig csak totyogtam, mint kacsa a jégen. :))
Mezőkövesdre volt még egy nagyon szép kirándulásunk, ahol fazekasnál voltunk :) - és a Kisjankó Bori emlékházban. A népművészet csodáit láthattuk, természetesen újabb 3 db csetresszel gyarapodott a már amúgyis tetemes gyűjteményem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése