A bejegyzések időrendi sorában a két pihenős emlék után a 75. születésnapom következik. - Nos, ezt sem gondoltam hogy megélem. Olyan sokszor voltam életemben beteg, időnként az orvosok sem biztattak sok reménnyel, aztán még ehhez jött az édesapám "bölcs" megjegyzése, - mármint, hogy a mi felmenőink hetven év körül elmennek. (Valahogy a fejemben maradt ez, és sokszor előjön a gondolat.) - Mindezek mellett, vagy mindezek ellenére a Mindenható nem így mérte ki az éveim számát. - Még tartanak.
"Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féld az Urat, és kerüld a rosszat! Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak." Péld 3,5-8
59 évvel ezelőtt ragadott meg Isten kegyelme, az életem több mint 2/3 részét abban a kiváltságban, lehetőségben élhetem, hogy bízhatok az Úrban. Megkérdezgettem magamtól most így visszatekintve is, hogy teljes szívből bízok e az Úrban? „Bizony többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél. Olyan az engedetlenség, mint a varázslás bűne” 1Sám 15,22 - Sokszor foglalkoztat, foglalkoztattattak ezek az Igék az elmúlt évtizedekben. Hányszor próbálgatok a magam eszére támaszkodni és amikor már újra és újra jön a kudarc, akkor belátom, elfogadom, hogy minden utamon csak Őreá támaszkodhatok, és Ő egyengetni fogja az utamat. Milyen sokszor tette nagy kegyelemmel a görbét egyenessé, s látatta meg velem, hogy nem mondott le rólam, féltőn szeret. Az engedelmesség nem annak a kérdése, hogy értelemmel is úgy döntenék, ahogy az adott helyzetben Isten várja tőlem.
Egyedüli gyerek voltam egy néptelen családban, így még unokatestvéreim sem voltak. S most ha összejön a család és mindenki ott van - a jövevények is (ahogy én nevezem a házastársakat, leendő házastársakat) - akkor harmincas a létszám! Én ezt nagy csoda és ajándékként élem meg. Ennél még nagyobb kincs az, hogy a harminc tagú család jelentős része elfogadta Krisztus megváltó kegyelmét és egymással békességben élő, egymást segítő emberek, akik osztoznak egymás örömében, nehézségeiben. Nagy ajándék, és nagy kegyelem ez.
Három részre is osztható ez a hetvenöt év: az első huszonöt év a felnőtté válás mellett a megtérés, az élet dolgaiban való önállósodás ideje volt. A második huszonöt év ajándéka a négy gyermek. A gyermekeim felnőtté válása, megtérése, házasság kötése, első unokák megszületése. - A harmadik huszonöt évre talán leginkább az jellemző, hogy sokféle szolgálati lehetőséget adott Isten, amik örömöt adtak és amikor küzdelmeken mentem keresztül megtapasztalhattam Isten megtartó kegyelmét. Nem hagyott magamra. Ezekben az években - különösen ennek az első tizenöt évében - sokszor voltam emberileg magamra hagyva döntés helyzetekben, és az élet mindennapos dolgaiban egyaránt. Időnként ebben az időszakban különösen az első tíz évében - megviseltek a nehézségek, és hoztam rossz döntéseket emberi magányosságomban. - Isten nem hagyott el, kiemelt és magához ölelt, megbocsátott és tanulom, hogy én is bocsássak meg magamnak. - Az utóbbi tíz év nagyobb része pedig ismét egy új szakasz: vissza kell szokni a magányosságból a társas, alkalmazkodó élethez. Nem könnyű, főleg, hogy emberi adottságaim sincsenek igazán hozzá.
Három részre is osztható ez a hetvenöt év: az első huszonöt év a felnőtté válás mellett a megtérés, az élet dolgaiban való önállósodás ideje volt. A második huszonöt év ajándéka a négy gyermek. A gyermekeim felnőtté válása, megtérése, házasság kötése, első unokák megszületése. - A harmadik huszonöt évre talán leginkább az jellemző, hogy sokféle szolgálati lehetőséget adott Isten, amik örömöt adtak és amikor küzdelmeken mentem keresztül megtapasztalhattam Isten megtartó kegyelmét. Nem hagyott magamra. Ezekben az években - különösen ennek az első tizenöt évében - sokszor voltam emberileg magamra hagyva döntés helyzetekben, és az élet mindennapos dolgaiban egyaránt. Időnként ebben az időszakban különösen az első tíz évében - megviseltek a nehézségek, és hoztam rossz döntéseket emberi magányosságomban. - Isten nem hagyott el, kiemelt és magához ölelt, megbocsátott és tanulom, hogy én is bocsássak meg magamnak. - Az utóbbi tíz év nagyobb része pedig ismét egy új szakasz: vissza kell szokni a magányosságból a társas, alkalmazkodó élethez. Nem könnyű, főleg, hogy emberi adottságaim sincsenek igazán hozzá.
Kedvesen és sok szeretettel köszöntöttek az összegyült családtagjaim, és egyben mindjárt be is jelentették, hogy a következő nagy együttlét akkor lesz amikor Judit lányom és Hannah nevű unokám itthon lesz Magyarországon: megünnepli a család az 50. házassági évfordulónkat. Egy hónapos csúszással ugyan, de akkor mind a négy gyermekemmel együtt lehetünk. - Ezzel kapcsolatban kifejezett kérésem volt, hogy csak családi körben szeretnék erről megemlékezni, semmilyen más nyilvános köszöntést nem kérek. Majd a következő bejegyzés erről fog szólni képekben és néhány gondolatban.
Itt most egy pár képet teszek el emlékként a születésnapról.
Lehet, hogy majd később beszúrök képet (képeket), egyenlőre késnek, és én már elég rég megírtam ahhoz ezt a bejegyzést, hogy "piszkozat"-ból áttegyem a blogba. - Így talán hamarabb lendületet veszek a következő bejegyzés írásához.
Lehet, hogy majd később beszúrök képet (képeket), egyenlőre késnek, és én már elég rég megírtam ahhoz ezt a bejegyzést, hogy "piszkozat"-ból áttegyem a blogba. - Így talán hamarabb lendületet veszek a következő bejegyzés írásához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése