2018. december 18., kedd

Néhány mozzanat az utóbbi hetekből



Képekre vártam és emiatt (is!) halogattam az írást. A képek amire még mindig várok az októberi születésnapozás képei.Akkor Virág,Orsi, Blanka születésnapját ünnepeltük meg. Abszolút meglepetésként itt volt Bálint is. Azért abszolút, mert előző héten is itt volt, és a legközelebbi tervezett időpont majd november első napjaira esett, amikor a Zeneakadémián Virágnak koncertje volt. Az Egyházzene tanszak A tél ünnepköre címmel adott orgona, és énekkari előadást adventi és karácsonyi énekekkel. Virág orgonán is játszott . . . és nagyon szép volt.
A meglepetés ittlét alatt készült ez a kép :)

A nagy születésnapozásból ez az egyetlen képem van: Orsiéknál a nappaliban az egyik falrész feketére van festve és táblának használják. Lidi keze munkáját dicséri a rajz. 
A következő családi esemény Géza 77 születésnapja volt, amit Ancsáéknál tartottunk meg. Kellemes családi együttlét volt. Géza visszatérő szövege újabban: "szeretek öreg lenni" - Jó, hogy legalább ő szereti ezt az állapotot, én annyira nem vagyok oda érte a saját életemben sem.
Egyre több a kérdőjel. Most még ezt is megtudom csinálni, azt is. Persze időnként nehezen, de még nem borult össze semmi. Egyre sűrűbben jut eszembe: meddig? és hogyan?
Nagyon jó volt a számomra az Ige amit ma kaptam:
"Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, megmutattad hatalmadat a népek között." 77. Zsolt 15 - és ez a 77. Zsoltárból, ami az én következő születésnapi zsoltárom :)
Igen, hiszem hogy Isten hatalma csodát művel és megtart bármilyen körülmények között az Ő kegyelmében, s erőt ad az éppen aktuális élethelyzethez. - Újra és újra tudatosítani kell ezt, és újra és újra hálát adni érte, s kérni a reménységet.
A következő családi esemény Laciék legkisebb gyermekének, Panninak a szalagavatója. Értékes, szép nagylány lett. Öröm volt ott lenni, látni. Kézzel foghatóan tapasztaljuk meg rajta keresztül is Isten csodáit. Az ő életét akarták az orvosok eldobni, amikor a magzati korban az ultrahang vizsgálat alapján Don-szindrómát emlegettek és egyértelműen abortuszt javasoltak. A gyermek ép lett, s nagy áldás a család életében. Isten kedves gyermeke.
A következő képek azért "csodálatosak", mert egy kora ősziesen meleg november után december 15.-én megjött a tél. S nemcsak leesett a hó és ilyen gyönyörű fehér pamacsokat képezett mindenütt, de hideg is van és egyenlőre meg is maradt a szépség. Nem tudom az idei télen hány ilyen szép nap lesz, ezt most nagyon élveztem.


Már csak egy hét van karácsonyig. Készülődök lélekben is, fizikailag is. Képeslapokat elküldtem, már csak pár emailt kell megírni azoknak akiknek nem küldtem képeslapot. Az ajándékok is meg vannak. A legnagyobb feladat remélem jól fog sikerülni: Ancsáékat meghívtam 25.-én ebédre. Tulajdonképpen ami a legnehezebben megoldható benne, hogy le tudjunk ülni egy asztalhoz 11-en. Ehhez a nappalit kell átrendezni, s az átrendezés a szokásostól most annyival lesz bonyolultabb, hogy a szoba közepén még pluszban ott a karácsonyfa. No képzeletben már osztom, szorzom, hogy mit és hova. Természetesen az ebéd fogásait is rendezgetem a fejemben és bevásárolt és bevásárolni való dolgok között. (Nagyjából már képben vagyok :))







2018. október 22., hétfő

A kegyelem

Életem legkedvesebb szava: a kegyelem. 
Amióta találkoztam Isten megváltó szeretetével és elfogadtam kegyelmét azóta ez a szó egyre gazdagabbá válik, s egyre több a tartalma.Ma egy írást olvastam amelyben a kegyelem életünkre/életemre gyakorolt tíz legfontosabb előnyét foglalja össze.
A kegyelem üdvözít  "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka, nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." Ef 2:8-9
A kegyelem ad bűnbocsánatot "Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem.+ Ézs 43,25
A kegyelem tart meg "Mert  Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően." Fil 2,13
A kegyelem gyógyít "Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket" Zsolt 147,3
A kegyelem felszabadít "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok  nektek." Mt 11,28-30
A kegyelem által talentumokat kapunk "Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is." Róm 12,6
Mennyire szükséges ezt tudni, megélni! Minden amim van kegyelemből van, s nem az én! - tegnapi igehirdetés alatt ítélt meg bennem Isten egy magamnak tulajdonított un. sikert. Az elmúlt hét egyik munkával kapcsolatos eredménye jött elém. Elég lehetetlen helyzet volt, régi 2008-ban elrontott dolog a mostani munkahelyemen, ahol 2012 óta dolgozom. Ennek a következménye most érkezett volna meg. 1 hétig nem nagyon láttam a megoldást, aztán egyik pillanatról a másikra átláttam, megcsináltam és valamelyik nap meg is jött a visszaigazolás a NAV-tól, pontosan úgy, ahogy reméltem és szükséges volt. Igencsak kihúztam magam, hogy lám én megoldottam! 
Most jött el ezzel kapcsolatban a bűnbánat órája: nem én, hanem rajtam keresztül Isten adott megoldást nekik. Semmi más nem történt, mint toll voltam Isten kezében. A talentumot a munkámhoz, az eredményt Ő adja és adta eddig is.
A kegyelem eszközei vagyunk "Ennek lettem szolgájává Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem." Ef 3,7
A kegyelem tart meg minket az üdvösségben "Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat fedhetetlenségben, ujjongó örömmel: az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mindörökké." Júd 1,24
"Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből." Jn 10,27-29
A kegyelem átformál "Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." Róm 12,2
A kegyelem éretté tesz "Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban." 2Pét 3,18
Minden amim van, aki vagyok kegyelemből van, és Isten megtartó kegyelme az ami megőriz.

Reményik Sándor

Kegyelem


Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.


2018. október 21., vasárnap

Dédunokák, stafírung . . .

Szaladnak a napok, itt van a hűvös, esős október. Első hűvös nap ez a mai a nyár után, s ezért kicsit rosszul esik, de hozzá kell szokni.
Sok áldás, öröm volt a nyár folyamán, és jó most is Isten ajándékaiért hálát adni.
Különösen nagy hála van most a szívemben a két dédunokámért. Ez már olyan ajándék amire az élete során nem igazán számít az ember. Születnek az unokák, és ezt valahogy még "természetesnek" vesszük, s örömmel figyeljük a növekedésüket, reménykedve nézzük milyen emberré válnak, igyekszünk részesei lenni az életüknek. - Aztán egyszer csak szembesülünk azzal, hogy az unokák nagy része már felnőtté vált, társat talált, újabb unokát hozott be a családba. Telik, múlik az idő és itt van két gyönyörű dédunoka. 
Hanga májusban volt két éves. Landon most november elsején lesz két éves. A félév korkülönbség most még nagy idő, így annyira sok a különbség a két gyerek között, de nemcsak a korkülönbség miatt hanem ugyebár az egyik kislány - és nagyon is lány, a másik pedig fiú - és legalább annyira dominánsak a fiús tulajdonságok, mint Hangán a lányos tulajdonságok. 
Aranyos történetek, szívet melengető látvány és hála, újra csak hála, hogy Isten kegyelme megengedte meglátni őket.


  
 A drága csöppségeim.

Októberben születésnapok sokasága volt: 43 éves lett a legkisebb lányom, 23 éves Virág és 19 éves Blanka. Orsiéknál volt együtt a család megünnepelni mind a három születésnapot. Nagy feladat a mi "kis" családunkban bevállalni egy ilyen közös együttlétet, derekas munka volt Orsitól és nagyon jó volt együtt lenni :) - A születésnapi képek még nem jöttek át Orsitól. - Majd utólag beteszek ide egy párat.. 
Orsiék nappalijának az egyik fala - a legkisebb falrész - feketére van festve és tábla gyanánt lehet használni. Lídiának kicsi kora óta különös tehetsége van a rajzoláshoz, és a kreatív dolgokhoz. Ő rajzolt képet a születésnaposok számára a falrészre. Gondolom nemcsak a nagymamai elfogultság mondatja velem azt, hogy nagyon kedves és szép rajz.

Fotón nem jön vissza annyira a szépsége sajnos. A legaranyosabb a két élethű kutyus az alján, Orsiék két kutyájáról mintázva.

Különös dolgok jönnek elő a nagymamasággal. Valószínű azért is csak most van indíttatásom arra, hogy stafírungot csináljak unokának, mert amikor a gyermekeim mentek férjhez, házasodtak akkor bizony még a gondolatára sem volt időm. Most viszont élvezettel csinálom. Tavaly Tomiék kaptak tőlem horgolt függönyt a konyhába és hímzett szalaggal ellátott törölközőt.
Most Virágnak csináltam az eljegyzésre 8 hímzett szalaggal díszített konyharuhát, majd ezen belelkesedve most 6 kéztörlő törölközőre hímeztem szalagot. Persze a stafírungnak lesznek még más darabjai is, csak azokra már nem kerül kézimunka. - Talán egy darabig kedves emlék lesz Virágnak a Mamitól mindaz amit varrogattam.


Örömök és hála okok ezek mind, mind. Köszönöm Uram, hogy adtál még erre is időt. 

2018. szeptember 2., vasárnap

Berekfürdő, Hajdúszoboszló, Balatonszárszó

Nyár végi vándorlásunk útvonala. - Ebben az évben a korábbiakhoz képest kicsit módosult, hozzávettük Berekfürdőt, ami igazán jó ötletnek bizonyult.
Valamikor régen - vagy 10 éve voltunk Berekfürdőn és nagyon szép emlékeink maradtak meg róla. Amikor a hajdúszoboszlói üdülési hetünket szokásos módon megváltoztattuk nyár közepéről szeptember első hetére akkor megjelent előttem a térkép, s láttam magam előtt - képzeletben - hogy milyen közel is van Hajdúszoboszlóhoz Berekfürdő. Nagyon kívánatos lett, hogy ilyenképpen meghosszabbítsuk a nyaralást, és természetesen az is belejátszott a történetbe, hogy Berekfürdő nem drága, útiköltségben sem jelent plusz költséget. Levelezésbe kezdtem a Megbékélés Házával és némi variálgatás után sikerült hozzáadni a hajdúszoboszlói 1 héthez még 3 napot.
Nagyon jól sikerült. Berekfürdői strand 10 évvel ezelőtt is nagyon tetszett, mostanra sok felújítás, bővítés történt, nagyon jó és a magyarországi fürdőkhöz képest nagyon olcsó. A Megbékélés Háza pedig kellemes, pihenésre alkalmas hely. Igei szolgálat reggeli után, vacsora után, finoman főznek - szóval testi, lelki felüdülés.


Hajdúszoboszlón az a meglepetés ért bennünket, hogy másik apartmant adtak mint ami korábban szokásos volt, ennek legfőbb előnye, hogy klimatizált - így kellemes az éjszakai pihenés is. Nagyobb is az apartman mint amiben szoktunk lenni - de ez nem jelent nagy előnyt, hisz csak ketten vagyunk.
Furcsa módon tartják karban az Ambróziát, olyan helyen csinálnak átalakítást ahol eddig is jó és szép volt, pl. az étterem, ott pedig ahol már tavaly is gondok voltak az idén még rosszabb a helyzet. A napozóterasz a dzsakucival együtt teljes mértékben használhatatlan - tavaly még csak a dzsakuci volt üzemképtelen. - De remekül át lehet sétálni a szemben levő szállodába - amelyik egy pár csillaggal előkelőbb, és drágább, de ugyanahhoz a tulajdonoshoz tartozik, mint az Ambrózia - ahol termál medence van és nagyszerű napozó terasz. Nincsenek is sokan a szállodában, így tegnap délután is, ma is találtunk napozó ágyat és a termálvizet is lehetett élvezni.
 A külső napozóterasz




 és a belső medence

Délelőtt meghallgattuk a Budafoki istentiszteletet, külön öröm volt, hogy Bence volt a levezető és nagyon jó bizonyságtételt lehetett hallani Horváth Mártától. János az ApCsel-ből folytatta az igehirdetést: kizendült az evangélium a pogányok felé.
Nagyon jó idő van, s csak olvassuk, hogy a Dunántúlon hidegebb, viharosabb az idő. Jókor és jó helyen vagyunk . . . remélem még ki fog tartani a héten a jó idő :)
Ma Máthé Gabival is beszéltem telefonon, lehet hogy valamelyik nap bemegyünk Debrecenbe meglátogatni őket, Géza főleg Cseperkével szeretne találkozni. Gabi szervezi majd és szól, ha lesz alkalmas idő.

Balatonszárszó pedig egy következő bejegyzés lesz :) - Várom nagyon, remélem nekünk is, a Gyülekezetnek is áldott napok lesznek.


2018. augusztus 24., péntek

Isten gondviselő kegyelme

Eltelt több mint egy év, s egy sort sem írtam, egyetlen képet sem tettem el. Pedig sok minden történt az elmúlt évben. Ami a legtermészetesebb történés, hogy öregebb lettem egy évvel :) - ezt azért tartom érdemesnek megjegyezni, mert főleg ez az oka, hogy ilyen mellékes foglalkozásokra - mint blog írás - már sem idő, sem erő nem jut. 
Minden megy a régi kerékvágásban: a háztartás három személyes Virággal, dolgozni járok Szilágyi Dezső téri református egyházközséghez, az egyházmegyéhez, a Menedékbe. A Menedék az már csökkentett idővel, de most ebben az évben nagy változások voltak ott, így annyira nem is lehetett félárbócra venni a munkát. 
A változás egy különös történet. Lassan tíz éve, hogy a működéshez biztosított normatíva messze nem elég a legszorosabbra vett gazdálkodáshoz, működéshez. 2017 évben teljesen kritikussá vált a további fent maradás. Sok mindent megtettünk a továbbiak érdekében, sokat imádkoztunk . . . és én  sokszor végig gondoltam, hogy miben nem tölti be a Menedék a feladatát, célját ami miatt Isten megvonja a továbbélés lehetőségét. Ez még csak kérdés volt bennem, és a bizonytalanság, válasz még nem volt. Szeptember, október körül már biztosan ki tudtuk számolni, hogy a decemberi munkabéreket már nem tudjuk kifizetni. Kölcsönhöz folyamodni is nagyon kockázatos lett volna, hisz ha eddig nem jöttünk ki a biztosított működési támogatásból, akkor miből adnánk meg a kölcsönt?
Ekkor már 2 éve volt a minisztériumban a fenntartó váltási engedély kérelmünk, egyházi fenntartás alá szerettünk volna bekerülni - minden korábbi tevékenységünk és önállóságunk megtartásával - ami 76 %-os plusz fedezetet jelent. Több kudarcot megértünk ebben a témában. Ezért is volt bennem egy nagy kérdőjel: Istennek mi a terve?
December elején egyik nap János evangéliuma utolsó fejezetét olvastam. A csüggedt tanítványok visszamentek halászni . . . nem fogtak semmit . . . A parton állt egy férfi és kérdezte, fiacskáim van valami ennivalótok? A tanítványok szomorúan mondták, hogy egész éjjel hiába halásztak . . . Ekkor megismétlődik az egyszer már átélt élmény: szakadozó hálóval fognak halat a csüggedt halászok. Kimennek a partra és ott sült hallal és kenyérrel várja  őket Jézus.  - A történetet nem először olvastam DE most az élet nagy kérdésére sejtettem meg benne a választ! Isten megtölti a hálót, sőt felettébb kegyelmes lesz!
Még karácsony előtt megkaptuk az engedélyt a fenntartó váltásra, kaptunk kölcsönt egy éves törlesztésre a decemberi fizetések kifizetésére. Telt a háló . . . 
2018-ban az adósságunk visszafizetésére pedig (aminek a felét adományként elengedték!) gyűjtést tartott a Budafoki Gyülekezet, magánszemélyek támogattak bennünket. Ma már biztosan látjuk, hogy a kiegyensúlyozott működés biztosítása mellett vissza tudjuk fizetni nemcsak azt az adósságot amit most kellett a fizetések kifizetésére kérnünk (10 millió forint), hanem a korábbi 10 év során felgyűlt magánszemélyektől kapott kamat mentes adósságunkat is. - Sült hal és kenyér a telt háló mellé.
Tulajdonképpen hatalmas dolog Istennek ekkora gondviselését, kegyelmét átélni, DE az még nagyobb jelentőségű számomra, hogy Isten nem vetette el a Menedéket és a benne szolgálókat. Nem érdemeink miatt, hanem az Ő végtelen kegyelméből. SDG

Egy most aktuális nagyon is személyes eseménnyel zárom ezt az írást: Virág kezét megkérték a nyár elején - másfél éves udvarlás után - és holnap lesz az eljegyzés.
Nagy öröm és hála van a szívemben: Isten hozzáillő társat adott mellé, aki hitben él, áldozatkész, melegszívű, s nagyon szereti Virágot!!!



Remélem fogom folytatni az írást:)
„Ti száműzöttek és rabok, akikben még él a reménység, jöjjetek vissza, hegyen épült erős váratokba! Most azt hirdetem nektek, hogy megáldalak benneteket, kétszeresen kárpótollak minden szenvedésért!” (Zakariás 9:12,EF)

Jó és bátorító volt olvasni ma reggel ezt az Igét. Fizikailag nem vagyok száműzött, nem vagyok rab . . . és mégis valahogy belekerültem az önmagam rabságában. - Igazán nem érzem sehol otthon magam (a szó legteljesebb értelmében), és önmagam rabságában élek. Nem szeretek beszélgetni, sőt általában terhemre vannak az emberek . . . Fáj, mert tudom, hogy ezzel az életmóddal messze vagyok attól amit Krisztus szeretne rajtam keresztül adni mások felé.
Az Ige azt mondja, hogy akikben még él a reménység, jöjjetek vissza - és megáldalak benneteket! - Hiszem Uram, hogy ez nekem mondod most, és szeretnék mindent letenni és elindulni a hegyen épített városba: a kereszthez, az egyedüli menhelyünkhöz, ahol új élet fakad, megújul a reménység, a hit. - Segíts, vezess Uram végig ezen az úton, hogy az életem vége ne bezárkózott, öncélú, mások számára terhes legyen. Kérem az áldásodat, és dicsőítelek érte!

Napok óta készülök elővenni a blogot, de valamiért mindig kicsúszott a kezemből. Most már az elmaradások pótlásáról lemondok. 
Ugyanakkor van pár nagyon jó kép Géza 76. születésnapjáról, amit elteszek itt emlékbe. 
 Dédunokával :)

Hála Istennek jól van, sok mindent meg tud csinálni, és akar is tevékeny lenni. Feledékeny, no de én is az vagyok :) - így kicsit nehezen rakjuk össze a napi programokat. Főleg, hogy nemcsak a sajátunkról van szó, hanem Ancsáék legkülönfélébb gyerekekkel kapcsolatos besegítése és Virág életének a komfortosabbá tétele. Így
van mit osztogatni, van mire figyelni.
Bizony ez az emlékezés itt felejtődött . . . és régi. Ennek ellenére ha már eddig megírtam elteszem. Kitudja egyszer még visszanézegetem és a gondolatok, a képek emléket idéznek fel.