„Ti száműzöttek és rabok, akikben még él a reménység, jöjjetek vissza, hegyen épült erős váratokba! Most azt hirdetem nektek, hogy megáldalak benneteket, kétszeresen kárpótollak minden szenvedésért!” (Zakariás 9:12,EF)

Jó és bátorító volt olvasni ma reggel ezt az Igét. Fizikailag nem vagyok száműzött, nem vagyok rab . . . és mégis valahogy belekerültem az önmagam rabságában. - Igazán nem érzem sehol otthon magam (a szó legteljesebb értelmében), és önmagam rabságában élek. Nem szeretek beszélgetni, sőt általában terhemre vannak az emberek . . . Fáj, mert tudom, hogy ezzel az életmóddal messze vagyok attól amit Krisztus szeretne rajtam keresztül adni mások felé.
Az Ige azt mondja, hogy akikben még él a reménység, jöjjetek vissza - és megáldalak benneteket! - Hiszem Uram, hogy ez nekem mondod most, és szeretnék mindent letenni és elindulni a hegyen épített városba: a kereszthez, az egyedüli menhelyünkhöz, ahol új élet fakad, megújul a reménység, a hit. - Segíts, vezess Uram végig ezen az úton, hogy az életem vége ne bezárkózott, öncélú, mások számára terhes legyen. Kérem az áldásodat, és dicsőítelek érte!

Napok óta készülök elővenni a blogot, de valamiért mindig kicsúszott a kezemből. Most már az elmaradások pótlásáról lemondok. 
Ugyanakkor van pár nagyon jó kép Géza 76. születésnapjáról, amit elteszek itt emlékbe. 

 Dédunokával :)

Hála Istennek jól van, sok mindent meg tud csinálni, és akar is tevékeny lenni. Feledékeny, no de én is az vagyok :) - így kicsit nehezen rakjuk össze a napi programokat. Főleg, hogy nemcsak a sajátunkról van szó, hanem Ancsáék legkülönfélébb gyerekekkel kapcsolatos besegítése és Virág életének a komfortosabbá tétele. Így

van mit osztogatni, van mire figyelni.

Bizony ez az emlékezés itt felejtődött . . . és régi. Ennek ellenére ha már eddig megírtam elteszem. Kitudja egyszer még visszanézegetem és a gondolatok, a képek emléket idéznek fel.